2016. december 21., szerda

Néma Fénytánc

Avagy "programajánló" ma estére... kínai villogó LED lámpa-sor kirakás helyett...


31 megjegyzés:

  1. Leon
    Fény és Sötétség

    A Fény kilépett a Sötétségből,
    Az évezredes börtönéből.
    Szívét a vágy tüze égette
    Kíváncsi volt a végtelenre.

    A Sötétség szerette a Fényt,
    Nem adta fel soha a reményt,
    Hogy a Fény egyszer majd visszatér
    És kínzó fájdalma véget ér.

    Szabadon szárnyalhat most a Fény,
    Szemében perzselő szenvedély.
    Önzetlen volt, magából adott,
    Semmit soha vissza nem kapott.

    A Sötétség már régóta várt,
    Minden szenvedést magába zárt.
    Egyre jobban kívánta a Fényt,
    Ölelésének forró hevét.

    A Fény ereje gyorsan fogyott,
    Szemében tűz már nem lobogott.
    Fáradtan megállt s visszanézett,
    Lelkében ürességet érzett.

    Komor és csendes az éjszaka
    Rideg már a Sötétség szava.
    A Fényt talán többé nem látja,
    Szunnyadó álmát nem vigyázza.

    Egy falevél hullt le lassan,
    Madarak szálltak a magasban,
    A Fény közöttük pihent csendben,
    Körülötte fák néma rendben.

    Vihar készül most, borul az ég,
    Gyorsan közeleg a Sötétség.
    Elnyel mindent, mi útjába áll,
    Árnyékba rejtőzik a határ.

    Villámok cikáznak az égen,
    Vad szél tombol a kicsiny réten.
    Millió könnycsepp hull a fákra,
    S a halvány Fény sápadt arcára.

    A fekete palást meglebben,
    Elterül a dús fellegekben.
    A Sötétség így most már látja,
    Lombos fák közt alszik a párja.

    A Fényt gyengéden felkarolja,
    Örömét fülébe dalolja.
    Ajkára könnyű csókot lehel,
    Testét óvja a sötét lepel.

    A Fény tüze újra a régi,
    Szerelmes szívében már érzi,
    A Sötétség nem börtön többé,
    Vigyáz rá örökkön-örökké.

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
  2. Tegnap este égett a gyertya a konyhaasztalon és pici fiam megkérdezte, hogy miért. Mondtam neki, hogy ma van a fény születésnapja, arra gyújtottam meg. Erre ő azt mondta: "Jól tetted, anya!"

    K. A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyertya az ablakban.
      A fáradt vándor irányító csillaga. Ott még van hely.
      Vagy a megtévesztés,a zsandárok várnak,az e-fény,a vég.
      Mint szeged, a szeg-ed,mint mit a kezedbe ,lábadba vernek.
      Vagy mint a Szög-ed,táltos paripa,mi a menyekbe repít.t.

      Törlés
    2. Én is kitettem egyet az ablakba. Meg még hármat a ház különböző pontjaira. Előtte iszonyatosan agresszívek voltunk mindannyian, azonnal ugrottunk mindenre... A gyertyák lenyugtattak.

      Törlés
    3. Hetek óta ég a gyertya az ablakban. Eddig minden évben mindig maradtunk.Félek,most sem lesz másként.t.

      Törlés
  3. Mi tábortüzet gyújtottunk tegnap a fénylánc-program keretében és doronggal, tilinkóval, dobbal egy kis zajt is keltettünk körülötte. :)
    Belül pedig kértük a világ világosságát, hogy fényesítse meg a napjainkat...
    Island

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 30 évvel ezelőtt ,ugyan nem tilinkóval,meg doronggal,de gitárral,meg énekkel próbáltunk "egy kis zajt"kelteni.t.

      Törlés
  4. Ahogy látom,nem igazán érthető a - szeged-vagy a szöged közötti különbség,.t.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már hogyne lönne érthető, édös öregem, hisz Szögedi vónék jómagam is! :)

      Törlés
    2. Mint ahogy én Szent-ősi vónék,vagy mi!.t.

      Törlés
  5. Nem tudja valaki veletlenul hogy mi lett a spiriteve-vel?

    Koszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ezt pár napja tette ki:
      spiriteve
      december 19., 15:09 ·
      Kedves Olvasók!

      Ez az oldal jelen formátumában megszűnik.
      Az írásaimat egyenként újraolvasom, és ami ma is megállja a helyét (hisz 4 éve utazom, és sok mindent megtudtam azóta), azt letölthető formátumban e-mail-en keresztül közzé fogom tenni.

      Aki igényt tart a letisztázott anyagokra, az küldjön nekem egy e-mailt legyen szíves az info.spiriteve@gmail.com-ra és írja bele az üzenetébe, hogy: LETÖLTHETŐ ANYAGOK

      Akit érdekel a folytatás az legyen szíves azt is írja bele az üzenetébe, hogy: FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE!

      Köszönöm az eddigi bizalmat és bizalmatlanságot, a romboló és az építő jellegű kritikákat. Az indulatoktól és érzelmektől sem feltétlenül mentes eszmecseréket, a kérdéseket, az információkat!

      HÁLÁVAL TARTOZOM MINDENÉRT!

      Nem az az ember lennék ma, aki vagyok, ha ez az oldal nem születik meg. Ha nem vállalom fel, hogy esetenként egy ország nézzen hülyének, hogy számomra addig kedves vagy épp ismeretlen emberek rágalmazzanak és alázzanak meg a nyilvánosság előtt, csak mert olyat mondok, ami ellent mond a közhiedelemnek, és abszurdnak tűnik az iskolai anyaghoz képest.

      Ha nem vállaltam volna fel azt, ami velem történik, akkor ma valószínűleg egy nyugodt, ám lényeges felismerésektől mentes életet élhetnék, amelyben sem sajátmagammal nem volnék tisztában, se a környezetemről nem derült volna ki mindaz a sok jó és rossz, ami így napvilágot láthatott.

      4 évvel ezelőtt, amikor az első álmomat közzé tettem, teljesen tudatosan feláldoztam a nyugalmamat, mert akkor ez volt a feladatom. Nagy próbatétel volt ez nekem is és azoknak is, akik olvasni kezdék a soraimat, hiszen az írásaim zömében a komfortzónán kívülre kalauzolják az embert.

      Akkor az volt a dolgom, hogy betekintést engedjek egy olyan térbe, ahol az emberek zöme kényelmetlenül érzi magát, mert ráébred arra, hogy mennyire keveset tud a világról, amelyben élünk.
      folyt...

      Törlés
    2. folyt...
      Tudom, hogy a soraim, sok embert megbotránkoztatnak, de azt is tudom, hogy másokat viszont elidítottak egy olyan úton, ami visz is valahová, hiszen azok a kérdések, amelyeket más esetben talán nem tettetek volna fel magatoknak, olyan felismerésekkel gazdagíthatnak benneteket, amelyek erős kapaszkodót képezhetnek a jövőben.

      Nagyon sokat tanultam az elmúlt 4 évben, mind emberileg, mind "szakmailag".

      Számos hibát vétettem. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy vadidegen emberek kiabáljanak rám kígyót-békát, anélkül, hogy tudnák, honnan származnak az információim, és ismernék a szándékaimat. Számos agresszív támadást kaptam, ugyanakkor csodálatos emberekkel is összehozott az élet, akik megtiszteltek a bizalmukkal, s akiktől és akikkel együtt, nagyon sokat tanulhattam.

      Egy időre visszavonulok.
      Kiértékelem az elmúlt 4 évet, újraolvasom a soraimat, és leszűröm azt a tudásanyagot, amelyhez ez idő alatt hozzáférésem nyílt.

      Ám ahogy én sem vagyok már ugyanaz az ember, aki 4 évvel ezelőtt voltam, úgy a feladataim is másfajta hozzáállást igényelnek.

      Köszönöm, hogy velem voltatok!
      Hogy bíztatok és hogy nem bíztatok.

      Köszönöm az őszinteséget és az álnokságot, a megértést és az értetlenséget. Köszönöm, hogy segítettetek meghaladni a saját korlátaimat, és hogy eközben ki-ki át merte lépni a saját korlátait is!

      Nem haragszom senkire.
      Azokra sem, akik olyan hatalmi érdekek, vagy egó játszmák mentén szeretnék a vesztemet látni, amelyeknek köze nincs a jóhoz.

      Útjelzők ők is...
      Mégis azt érzem, hogy a mérleg pozitív, mert amikor elindítottam ezt a blogot azt mondtam, ha csak egyetlen egy embernek segítettem, már megérte giotin alá tartanom a nyakamat.

      Ennél pedig jóval több történt.
      S ha holnaptól egy sort sem írnék, akkor is vannak elegen, akikben már csírázik az élet igazi virága. Egyre többen tesznek fel fontos kérdéseket, és jutnak el lényeges felismerésekhez.

      Nekem pedig sosem az volt a célom és a dolgom, hogy guruként trónoljak mások felett, bölcseket szólva, és magamat is meggyőzve, hogy a világon csak jó dolgok vannak.... nem... az én feladatom ettől jóval hálátlanabb volt... az volt a dolgom, hogy akkor mondjak ki súlyos dolgokat, amikor még nem volt szabad beszélni sok mindenről, épp azért, hogy ma legyen mibe kapaszkodni.

      Élő példája vagyok annak, hogy létezik egy a mi tudatunkat messze meghaladó erő, hogy létezik számos olyan entitás és jelenség, amiről magam is azt hittem korábban, hogy csak dajkamese, s hogy nem vagyunk és nem leszünk egyedül hagyva, se ma se máskor. S azért, mert nem tudunk mindent lefordítani a matéria nyelvére, még nem jelenti azt, hogy az abszurdnak tűnő dolgok lehetetlenek is.

      Most azok az idők jönnek, amikor a lehetetlen is lehetségessé válik. Szívből kívánom, hogy legyen bátorságotok szembenézni a valósággal legyen az bármilyen rémes vagy épp hihetetlen.

      A világ jóval több csodát rejt mint hisszük!
      Az utazásunk igazán érdekes része pedig csak most kezdődik el, amelyet senki nem élhet meg senki helyett...

      Hallgassatok a megérzéseitekre, és tegyétek meg a tőletek telhető legtöbbet! A sok kicsi sokra fog menni, és megváltoztahatjuk egy sor olyan esemény kimenetelét, amelyről azt hihetné az ember, hogy képtelenség hatással lenni rá...

      Amit el tudsz képzelni azt meg is tudod valósítani!
      Csak egyet tegyél meg önmagadért és másokért is!
      NE VÁRJ SENKIRE! TEDD MEG AZT AMIT HELYESNEK ÉRZEL!

      Jó utat és hasznos felismeréseket kívánok mindenkinek! <3


      Remélem folytatja a munkát...

      Törlés
    3. Hat koszonom szepen.Gondoltam hogy ez megtortenik hisz celozgatott ra.Meg egyszer koszonom.

      Törlés
    4. Ez remek. Akár én is írhattam volna. Lehet el kéne mentenem, jól jöhet még amikor bezárom a meseszobát. :)

      Törlés
    5. Barátom,

      szívből remélem, hogy az a pillanat amikor „bezárom a meseszobát” nem jön el. Hatalmas áldozatot részedről, hogy Te vagy az a VALAKI aki ezt a MŰhelyt működteti és itt most nem feltétlenül a bejegyzésekbe fektetett erőfeszítéseidre gondolok, sokkal inkább arra a -tudatosan vagy sem - felvállalt vastag köldökzsinórra amin keresztül Mazsola táplálja/élteti ezt a blogot és az viszont táplálja Mazsolát.
      Ezt roppant cselekedet „saját akaratból” elvágni és szerintem kártékony és veszélyes is, pont mint egy visszafelé elsülő pisztolyon meghúzni a ravaszt. Éppen ezért azt kívánom, hogy a „bezárom” helyett legyen a „szeretettel elengedem”, majd akkor, amikor már SENKI nem táplál és SENKI nem tápláltatik. Kívánom, hogy minél előbb jöjjön el ez az idő!

      Törlés
    6. Egyszer minden köldökzsinór elvágatik. Másképp nincs születés.

      Törlés
    7. A csecstol viszont el kene szakadni egyszer...

      Mit csinal a jo szulo, ha itt az ido eltaszit tole.Vagy szarnyra kapsz vagy lehulsz, en szemely szerint meg nem dontottem.Remelem van kozep ut...

      Törlés
    8. „Ezt roppant cselekedet „saját akaratból” elvágni és szerintem kártékony és veszélyes is, pont mint egy visszafelé elsülő pisztolyon meghúzni a ravaszt. Éppen ezért azt kívánom, hogy a „bezárom” helyett legyen a „szeretettel elengedem”, majd akkor, amikor már SENKI nem táplál és SENKI nem tápláltatik. Kívánom, hogy minél előbb jöjjön el ez az idő!”

      Az eddig olvasottak fényében számomra az elég nagy ellentmondásnak tűnik. Pityesz, neked minden ingyen jár, ugye? Energia, platform, info, közönség, látszatközösség. És ha valaki netán elfárad, vagy párlani, szűrni, távol tartani szeretne, azonnal jön a sikítozás és a fenyegetőzés, vagy a gusztustalan billogozás. Jaj ne, hadd szívjam még a véred, haver! Hidd el, mindenkinek eljön a pillanat, amikor azt mondja, na eddig, és nem tovább, főleg, ha iszonyat meló van a dologban. Semmi sincs „ingyé” még az oxigénért is fizetsz léteddel, azzal, hogy mozogsz, és ezzel mozgásban tartasz mindent magad körül. Kicsit több tisztelettel, szerényebben, barátom, alkoss te is, hozz létre dolgokat, és akkor meglátod, joggal fogod úgy érezni, szabadon rendelkezel felettük, és ha akarod, abbahagyod, ha akarod, árulod, ha akarod, letörlöd, vagy pászkát fogadsz el érte cserébe, hogy ne halj éhen, mialatt prédikálsz a pusztában. Netán balzsamot a fáradt lábaidra. És a helyesírásra is figyeljünk, nem Pityes, hanem Pityesz. Reméljük, a 2017-es év sokaknak elhozza a megérdemelt önállóságot, tisztánlátást és tartást e pár, zűrzavaros év után. Addig is köszönjük meg a bennünk bontakozó, növekvő bölcsességnek, hogy idáig elvezetett minket. Ég áldjon.

      Major Tom

      Törlés
    9. No igen. Ami az egyikünknek szívből jövő, baráti.. az a másikunk szemében szúrós szálka. Hiába, nincs két kamera mely ugyanúgy filmezné a világot.

      Törlés
    10. Köszönjük a hazugságaidat Major Tom, biztos ismét sikerült sok embert elaltatnod vele. Bármilyen hihetetlen is de létezik Isten és Ő szereti az embereket és nem pénzért adja az életet.
      B.

      Törlés
  6. Valaki homályosítson már fel,hogy ez most tényleg így van nem.Vagy mi.
    https://www.youtube.com/watch?v=1-bd1nOwLHw

    a.n

    VálaszTörlés
  7. Most nem azert de meg egy kedvenc el tunt:
    http://domonyi.aries.hu/Magyar_Osvallas.html#.VjFH8ytWGos

    Ha igy folytatodik kenytelen leszek a sajat labamra alni...

    VálaszTörlés
  8. Válaszok
    1. Boldogat!

      Kozsdi Tamástól-> Egy ajándék a fa alá!!!

      "..Ma 25-én van az Ősbuda filmünk premiere. Ime a 28 perces alkotás itt megtekinthető: Ősbuda nyomában 28 perc, HD, Egység Média 2016.

      https://www.youtube.com/watch?v=S06LkxgHCJc
      Elképesztő!!! A teljes Holt-tengeri tekercsek, Gnosztikus evangélium

      https://www.youtube.com/watch?v=rJP6bV7IR6w&feature=youtu.be

      http://www.kozsditamas.hu/

      https://www.facebook.com/kozsditamas

      GA

      Törlés
    2. Az Ősbuda filmet én is most akartam betenni. Köszi.

      Éva

      Törlés
    3. Valaki be tudja azonosítani a térképen, hogy hol van az a kurgán ami 16:25-nél látható a videón.
      Nem találjuk...pedig lakott területen van.

      Éva

      Törlés
    4. Golenya Ágitól...

      Szeretnélek megajándékozni benneteket egy hihetetlen Nap-fényképpel.. "Ő" sem az és olyan, mint ahogy azt "tanítják". A fényképet én magam készítettem Samsung mobilommal december 22-én 11-kor a Kékes tetőn! A 3. fotón kivehető az ún "guruló Nap" energiamintázata, vagyis a svasztika! Csak jelzem: kezdjétek figyelni a Napot - és megkérni őt, mutassa meg valódi önmagát-mert elkezdte felfedni titkait...

      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=697903737036076&set=pcb.697905063702610&type=3&theater

      Éva

      Törlés
    5. BoldogAnyás Fény-születést :)


      A
      Fény
      Sötét
      Se hol
      Nem volt
      Csak Logos
      Ős Ten
      BEN SZÓ(É)LT
      K Apuja Nyila
      Fény szül etet
      Nem kény szer
      A szer etet
      Forrás szül ő
      Fény BEN
      Fürd ő
      Szent s Ég
      Kör BőL
      Ki lép Ő
      Táv olba így
      Se tét lő

      Vissza
      Vár
      Ki szül Te
      Mer ülj le
      Új
      RA
      Forr
      Ó
      F én y
      ben
      BEN

      (***)

      Törlés
  9. Ilyen izéket szép,és jóó olvasni, De én csak boldog ünnepeket kívánok mindenkinek.t.

    VálaszTörlés
  10. Örök klasszikus, szia-mia:): https://m.youtube.com/watch?v=lqpFj9OiwzA
    B.

    VálaszTörlés