2013. március 30., szombat

ÉLOI, ÉLOI! LAMMA SZABAKTÁNI


"Körülbelül 10-11 éves lehettem, amikor apám hazahozta azt az 1842-es kőszegi kiadású bőrkötéses Bibliát, amelyet még apai dédnagyapám talált a szőlőskertjében. Belelapoztam, és megdöbbenve fedeztem fel Márk evangéliumában Jézus nagybetűkkel kiemelt kiáltását, melyet félig-meddig megértettem: "ÉLOI, ÉLOI! LAMMA SZABAKTÁNI?" (15,34.) Ezt Márk így magyarázza: "Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?" Magyarul viszont az él (élő) szó ismerős, és a szabaktáni, ami nagyon hasonlít a szabadítanira. Már az is sokatmondó, hogy Jézus nem Jahvét, a zsidó Istent, hanem Él-t, az ősi kánaáni- izraeli Istent, az Ég urát, a mennyei Atyát hívta, akinek a nevével egyeznek a mi él, élő szavaink. Csak Él-t tekintették örökké élőnek! (6) Mind az Ó-, mind az Újszövetségben gyakran előfordul az "élő Isten" kifejezés. Ebben az az érdekes, hogy élőnek csak Él istent nevezték, Jahvét (az "Ur"-at) nem. Tehát a magyar nyelv megőrizte, hogy Él az élő Isten, az életadó. A Bibliai élő Isten kifejezés tulajdonképpen a magyar istennév értelmét magyarázza a nem magyaroknak, megduplázva a nevet ("élő Él"). (Lásd még például Máté 16,16.: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia." és Ján. 5,21.: "Az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti őket", vagy l. Tim. 6,13.: "Isten ... életet ad mindennek.") 
Hogy Jézus idézett kiáltásának a magyar értelmezése a helyes, és nem az arámi, maga Márk evangéliuma bizonyítja, ugyanis a szöveg így folytatódik: "Az ott állók közül néhányan hallották és megjegyezték: ,Illést hívja'. Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. ,Hadd lássuk - mondta - eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!'." (Márk 15, 3536.) Jézus utolsó szavait magyarul értelmezve így lehetne visszaadni: "Éli eljön [v.: jő el] me(g)szabadítani!" - Mekkora a különbség a félreértelmezés és a helyes megoldás között! Hogyan kételkedhetett volna a sorsát előre ismerő Istenfia a mennyei Atyában, hogyan hihette volna, hogy elhagyta őt? Azért kiáltott az Élő Istenhez, hogy szabadítsa meg e gonosz világ fogságából, a földi pokol fájdalmából! Megmondta, hogy az ő országa nem e világból való és hogy vissza fog térni a mennyei Atyához, aki őt küldte. A. G. Gilbert írja: "Jelképesen és minden értelemben lemond Jézus a bolygók világának minden kísértéséről. Gnózisa ebből fakadóan felülmúlhatatlan. Át tudja törni a kristályszférákat, amint minden hermetikus filozófus szeretné, hogy elfoglalja helyét az Atyaisten jobbján, akinek trónja a bolygók kis királyságaiból álló jelentéktelen naprendszerünkön túl található."

Részlet  Bíró Lajos: A magyar Jézus, és Izrael "elveszett" törzsei c. könyvéből

További merengés múltunkról:

Ajánló:
Molnár V. József néplélekkutató: Húsvét 

Ugyan rendkívül kellemes hangú és modorú Józsi bácsi kissé más megközelítésből mesél Jézusról és a Húsvétról, mint például Bíró Lajos, de mindkét forrásból érdemes a közös nevezőket megtalálni. Igazából nem is az a lényeg, hogy Jézus milyen testben született le hozzánk, meg hogy pártus herceg volt-e, vagy egy zsidó ács fia, mert ez lényegtelen, materialista szemléletmód. Amit viszont már életbevágóan fontos tudni, az az egyetemes, példa- és útmutató üdv-hírdetés, amely leginkább az "én világom nem e világból való" tanítás részletben jelenik meg, s amely szó szerint utal jelen Földi életünk színházi illúzió mivoltára, valamint arra, hogy van egy ennél sokkal valóságosabb és élhetőbb világszféra - a krisztusi tudatszintet, tudatminőséget elérő entitások számára. Számomra egy elég jelentős "szemfelnyitás" volt jelen illúzió életemben az is, amikor olvastam Bíró Lajos könyvét, és benne azt a részt, amikor kifejti, hogy Jézus a keresztfán nem csalódottságát fejezte ki Isten felé, hanem pont arra kérte, hogy szabadítsa meg végre innen. Nos, én meg tudom érteni, ha valaki egy Kálvária után úgy véli, talán elég volt ebből az embernek csak rettentő nagy jóindulattal nevezhető szadista intelligens állatfajból, és az általa felépített szinte csak horror-drámát játszó színházból... Persze nem vagyunk egyformák. Van akit képtelenség tanítani, és van akinek elég egy szó, hogy elinduljon az "út, az igazság, és az élet" felé vezető ösvényen.

Boldog és áldott Húsvétot kívánok mindenkinek!
 

5 megjegyzés:

  1. ÉLŐ, ÉLŐ! LÁM MA SZABADÍTASZ KI!

    ÉLŐ - azaz ÉLŐ I(sten)
    LÁM - azaz láthatólag
    MA - nem magyarázom :)
    ....

    Azaz mintha ő maga sem tudta volna korábban, hogy pontosan melyik nap lesz az életében, amikor végleg távozik innen. Itt történt a felismerés, mikor már biztosan érezte mindjárt itt a "halál", hogy LÁM ez az a nap!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a megfejtés még közelebb áll a magyar nyelvhez, ráadásul eléggé ésszerű is. Hiába, a világtörténelem olvasható magyarul. :)

      Törlés
  2. "Bibliát, amelyet még apai dédnagyapám talált a szőlőskertjében"
    Lám lám, már a dédi papi i s a sorok között olvasott...:-)

    mj

    VálaszTörlés
  3. Április elsejére készülve bejelentést tett a Youtube.

    Holnaptól 10 évig szünetelni fog. http://www.youtube.com/watch?v=H542nLTTbu0&feature=player_embedded

    Az Index már jó korán készült a "viccre" : http://index.hu/tech/2013/03/31/elet_a_google_nelkul/

    A Facebook is nagy bejelentésre készül 4-én, lehet csütörtököt mond?

    VálaszTörlés
  4. http://en.wikipedia.org/wiki/El_%28deity%29
    *****
    The noun ʾēl was found at the top of a list of gods as the "Ancient of gods" or the "Father of all gods", in the ruins of the royal archive of the Ebla civilization, in the archaeological site of Tell Mardikh in Syria dated to 2300 BC. The bull was symbolic to Ēl and his son Baʻal Hadad, and they both wore bull horns on their headdress
    *****
    The Eternal One (‘Olam) has made a covenant oath with us,
    Asherah has made (a pact) with us.
    And all the sons of El,
    And the great council of all the Holy Ones.
    With oaths of Heaven and Ancient Earth
    *****
    Bika és szerződés(?) az Egy-gyel - és ismét visszajutottunk az Állatfarm pajtájának falához.. ahol az idők folyamán változott törvény, de végül senki nem emlékezett, mit is irt ott eredetileg..

    VálaszTörlés