2013. január 31., csütörtök

Ideje kilépni a ránk aggatott kollektív bűnösség bűvköréből

(Lehet, hogy az Élet csupán játék, a mindent átható Tudat illuzórikus megnyílvánulása, az implicit Rend felszínének fodrozódása, mégis a lent leírtakkal mélységesen egyetértek. És igen, lehet, hogy nem valami ellen, hanem valamiért kell küzdeni, mégis a lenti érvelést logikailag, erkölcsileg, jogilag, és minden normális emberi normához mérten rendkívül rendben valónak találom.)

 

A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére

Tisztelt Emlékbizottság!

Mi, ma élő magyar emberek sem 1944-ben, sem azóta és különösen 2014-ben nem tartjuk magunkat felelősnek a zsidók II. világháborús deportálásáért. Személyünk elleni kollektív bűnösséggel történő megvádolásnak tekintjük, ha a nevünkben bárki, bármilyen bocsánatkérést fogalmaz meg vagy fizet a mi adónkból bármilyen összegben kártérítést a zsidóság felé. Mi nem követtük el azt, amit az emlékbizottság a magyarság egészére terhel rá!
Tudomásunk szerint létezik olyan zsidó érdekeltségű szervezet, amely feladatának tekinti, hogy az általuk bűnösnek tartott személyek után nyomozzon. Nincs tudomásunk viszont arról, hogy e szervezet bármilyen bizonyítékot talált volna arra, hogy a ma élő mintegy 10 millió magyar embernek 1944-ben köze lett volna valamely zsidó halálához!
Éppen ezért követeljük, hogy a vádlók és a bocsánatot kérni szándékozók tételesen, személyenként mutassanak fel bizonyítékokat. Amennyiben nincs bizonyíték, nincsenek bűnösök sem!
Mindezek alapján mi, 10 millió ártatlan magyar ember, nem kívánunk bocsánatot kérni a zsidóságtól és nem fogadjuk el, hogy a mi munkánkból származó adóból akár egyetlen fillér kártérítést is fizessenek, mert nincs miért! Vezekeljenek és fizessenek a bűnösök! De csak ők!
Ha az emlékbizottság tagjai a zsidóságtól bocsánatot akarnak kérni avagy kártérítést akarnak fizetni, ám tegyék, de csak a maguk nevében, a saját anyagi forrásaikból! De miért is? Talán mert ők maguk elkövettek valamilyen bűnt? Akkor viszont miként lehetnek az országunk közéleti személyei? És vajon mit követtek el? A magyar közvéleményt kötelesek e kérdésben tájékoztatni!
Megjegyezzük továbbá, hogy Magyarország 1100 éves történelmének tragédiáit a magyar nép az egyetemes magyar nemzet elleni támadások, erőszakos cselekedetek szerint tartja számon, mint például a mongol-tatár támadás, a török uralom, mely alatt magyar gyerekek tömegét vitték el janicsárnak és vált az ország nagy része lakatlanná. De ugyanilyen tragédiának tartjuk a Habsburgok vérengzéseit, különösen a ’48-49-es szabadságharc leverése után avagy a kun (kohn) béla banda 133 napos szadizmusát, a trianoni gyalázatot vagy a II. világháború utáni kommunista terrort, abban az ávh-s, ávo-s gyilkosok kegyetlenkedéseit az ártatlan magyar emberek tömegével szemben. Jelen helyzetben nem kívánjuk a magyar nemzeten belüli kegyetlenkedéseket (kun (kohn) béla és rákosi terrorja) faji alapon vizsgálni, mivel ez a mostani tiltakozásunknak nem tárgya, pedig érdekes és fontos összefüggéseket tárna fel az emlékbizottság által kezelt témával.
Felhívjuk az emlékbizottság tagjainak figyelmét, hogy az önök által szervezett rendezvényt, annak költségeit és eseményeit csak az e témához olyan, ÖNKÉNT csatlakozó személyek körében szervezzék, akik ezen ügy mellett személyesen kiállnak és saját anyagi forrásaikból fizetnek rá hozzájárulást! Mi, ártatlan magyar emberek nem vagyunk hajlandóak ennek a műsornak semmilyen formában, sem anyagilag, sem közéleti programként a részesei lenni.
Éppen ezért felszólítjuk a magyar kormányt, hogy erre a programra is csak a más nemzetiség számára e célra biztosított mértékű támogatást nyújtson, annak ellenére is, hogy a zsidóság, mint népcsoport nem is szerepel a magyar nemzetiségek listáján!

Kelt, Budapest, 2013. január 17.

Tégy a magyargyűlölet ellen” Mozgalom


 

2013. január 27., vasárnap

Mi a célja az Egy-Én-nek?

Filozófiai hangvételű elmélkedés következik a Lét (lehetséges) Elsődleges Céljáról, ahogy ezt a dolgot a saját gondolataim és érzéseim szerint jelenleg látom, valamint e téma kibontásához segítségül hívtam egy remek lélektesó gondolatait is, mert úgy érzem érdemes megosztani a letisztult véleményét. Nem rövid és nem könnyű, csak hard-core fanoknak ajánlott jelen iromány! :) Van egy dilemmám, mely egy ideje komolyabban foglalkoztat. Úgy érzem még nem értem végére az ezzel kapcsolatos kutatásaimnak, így lehet, hogy ott lapul a válasz valamelyik fiókban, bár mindezek mellett úgy érzem minden válasz meg van bennem is, csak ki kell ásni. Az a legnagyobb baj, hogy jelen állapotban még megfogalmazni is piszok nehéz ezt a dolgot, mert inkább csak érzések, mint szavak formájában jelennek meg itt belül - azért teszek rá egy kísérletet.




Az előzményekből...

Bevezetésként csak annyit, hogy nemrég volt egy nagyon érdekes "állapotom": az étkezdében hirtelen rám tört egy eddig teljesen ismeretlen érzés, hogy az ott kajáló, sürgő-forgó, vetkőző-öltöző embereket már nem különálló objektumoknak és személyeknek láttam, hanem egyetlen egy Valami látszólag káosz-szerű mozgásának, de ha jobban megnéztem, akkor észrevehető volt az összehangoltság: ugyanazok, vagy legalábbis nagyon hasonló sémára épülő mozdulatok jellemeztek minden "részt", ugyanazokat a gesztusokat adták elő beszélgetés közben, szóval olyan harmonikus kép tárult elém de érdekes módon úgy, mintha én ezt az egészet kívülről szemlélném, egy hátsó perspektívából, nem benne a folyamatban... Nem tudtak róla, hogy én hogyan látom őket, miként gondolok rájuk, ők csinálták a szokásos elkülönült viselkedéseiket, de én észrevettem benne a közöset, Ami az egészet összeköti, Ami az egészet mozgásban tartja. Észrevettem a Formát a káoszban. Mondom nehéz szavakba öntenem, de mintha ez egyfajta tudatváltás lépcsőfoka lett volna. Teljesen másképp viszonyultam az emberek tömegéhez mint korábban. Jó volt köztük lenni, de kicsit kívülállóként, látogatóként, csendes szemlélőként éreztem magam... Aztán később még aznap este történt még valami. Hazaérve a melóból leültem a gyerkőcökkel játszani, miközben igyekeztem odafigyelni az asszony aznapi háztartási kalandjaira is, és hirtelen egy olyan szeretet-roham tört rám, amilyet még nem éreztem soha. Nehéz leírni, de egy  olyan végtelenül hálás és megelégedettség érzés terjedt végig minden tagomon, és csak figyeltem, és hallgattam őket, miközben egyetlen gondolat lebegett bennem: szeretek közöttük élni. Szeretek itt lenni.





További kérdések...

Na, ez a jó kis nap tulajdonképpen egyfajta betetőzése volt a hétnek, ami a megfeszített munka mellett egy nagyon érdekes gondolat körül zajlott: azon agyaltam már egy hete (de szinte folyamatosan), hogy ha minden Egy, akkor mi célja az egyéneknek? A magyar nyelv rendkívül szépen mutatja a megoldás egy kulcsát: egy-én. Ez a lény-eg, hiszen a lény-egy. De akkor mi szükség van Kis Pistára, meg Nagy Julikára, azaz a kamerákra, melyek "veszik" az Egyet? Mi tehát a célja a jelenleg X.Y. néven futó illúziómnak, aki úgy ahogy megtalálta önmagát már (nem ezen a néven, hiszen ez csak egy kondicionált figura, a valódi nevem nem is tudom, talán nem is kell, talán nincs is??)? Egyedi teremtmény vagyok-e, akinek lehetősége adott felismerni a "vagyok" semmihez nem hasonlítható létérzését, és lehetőségem van határokat átlépni, tudatváltást megtapasztalni, akár testben, akár anélkül? Hol van, egyáltalán van-e LéC / CéL, amit át kell ugrani? Vagy nincs egyén, csak Egy Én, aki itt belül munkálkodik és csendben figyel? A Csendes Figyelő én vagyok-e, vagy Én?? Nem tudom érthető-e a különbség? A kondicionált elmém utolsó küzdelme most E lény ellen, vagy mi történik? Mi a célunk az életben? Visszakerülni a Forrásba minél előbb, vagy inkább a Forrás létezésének és az Egységélmény megélésének tudását felhasználva létrehozni egyre fejlettebb formákat (regényhősöket)? Felismerni, hogy az Életfán létezem, mint mindenki más, de mégis egy egyedi csavart spirálág formájában? (lásd első kép)

Ismétlem, nem könnyű ezt még megfogalmazni sem, hiszen ezen kérdések vizsgálatakor a szavak már cserben hagynak minket, hiszen azok is csak formák, létrejött útmutatók, de nem maga az út, ezért nem az értelmét kell keresni, hanem mindig csak azt kell nézni mire mutat az adott szó, irányjelzőként. Remélem azért a lényeg átmegy, mert szerintem csak az elmém görcsöl ezen, a lelkem (ha van ilyen?) nyugodt. A téma eleve annyira magasztos, hogy még hozzányúlni is nagyon óvatosan lehet csak. Azt tudom leírni ahogy most érzek, és erre valószínűleg nem is azért van szükségem, hogy "másoknak" (bár ha jól sejtem, ilyen nincs is! :) megmutassam, hanem talán inkább azért, hogy magam számára letisztuljon. De lehet, hogy csak az elmém vágyik erre, a Valóm már tud minden választ... Csak kérdés, hogy lehet-e, kell-e egyedi valóm lennie? Nem akarom az elkülönülés útját választani, az nem az én utam. De azt sem akarom, hogy válaszok nélkül feloldódjak ismét a Határtalanban. Érthető ez? Lehet jobb lett volna zenében, vagy rajzban"megfogalmaznom" , talán érthetőbb, érezhetőbb lett volna... :))




Ennyit a bevezetésről, és mivel szeretek elemezni, így akkor kezdjük az elején! :) Megkísérlem a lét néhány szintjén feltárni a lehetséges célokat, hátha jutunk előrébb.

Elemzés

Kezdjük talán az "anyagi" sík alapjainál, a "kvantumvilágban". Mivel ez a terület kutatása még igencsak gyerekcipőben jár, túlságosan nem célszerű magabiztos kijelentéseket tenni ebben a dimenzióban, annyit azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ez az a "világ" ahol mintha az Egészet látnánk visszahajlani önmagába, ahol minden részben benne van az egész, fraktálrendszerben, és amely alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a világ nem olyan, mint egy háromdimenziós térkép, koordináta rendszer szerinti pontokkal és jól elhatárolt objektumokkal, hanem valójában egy olyan áramlás, ahol egy számunkra érzékelhetetlen, de valóságos rend (idea) hozza létre a számunkra érzékelhető, de valójában nem létező formákat (matéria), amit fizikai megnyílvánulásnak hívunk. Ennek a "szintnek" a célja nem más mint a megnyílvánulatlan rendből létrehozni a folyamatosan változó megnyílvánulásokat, formákat, amelyek adott esetben akár komplett galaxisok is lehetnek, ám mindenképpen ideiglenes, egy darabig fenntartott örvény jelleggel. A kvantumelmélet szerint nem az égitestek hozzák létre a sugárzást, hanem a sugárzás (áramlás) az elsődleges és állandó realitás, amelyik "időnként" és "helyenként" létrehoz tartósabb formációkat is (illúziókat). Itt, a "kvantumvilágban", a burkolt rendben még minden a legnagyobb rendben van, minden szinkronban van, sőt olyannyira rend van, hogy a "külső", "érzékelhető" világ valójában ennek a belső rendnek a fodrozódása

Aztán áttérve a kémiára, az atomi világban már egész mást látunk, ez az az első "hely", ahol megjelennek a formák, a "különbségek", a teremtés első szintje. Azonban az ezt a „dimenziót” felépítő részecskék céljairól  csak nagyon beleerőltetve lehetne beszélni, hisz mindegyik egy jól meghatározott program szerint cselekszik, pontosabban nem is cselekszik, hanem sokkal inkább hajlandóságot mutat a létezésre... Az emberek által elektronnak nevezett részecske például nem lokalizálható a térben, de van valószínűsége egy felhőn belül. Ezen a szinten tehát nem igazán beszélhetünk egyéni célokról. Aztán „még egyel” feljebb emelkedve a sejtszinten szintén azt látjuk, hogy program szerint működik a tevékenység, nincs szabad akarat, viszont ez a szint valójában a biológiai építkezés helyszíne, a sejtek az építő képességekkel ellátott létezők, ott és úgy dolgoznak, építkeznek, ahol és ahogy szükség van rájuk. Ez már közelít valami célféleséghez, és itt már látványosan és határozottan megjelenik a Tudatosság. Az ásványi szint talán az első olyan létezés-sík, ahol nem csak mint összetevőkről, hanem mint teremtményekről beszélhetünk, de erről most bővebben szándékosan nem ejtek szót.

Aztán ha megnézzük a növényi létezést – bár nem ismerem a „gondolatvilágukat” -, itt már megjelenik két nagyon fontos elem, melyek akár célnak is felfoghatóak: a Fény felé törekvés, és ezáltal az egyre szebb, arányosabb, és logaritmikusan ismétlődő formációk létrehozása (lásd még Global Scaling). Szabad akarat és különböző "utak"? A növényvilágra nem igazán lehet rossz szavunk, még a kertünkben elterjedő gazra sem, hiszen ha nem zsörtölődő gazdaként tekintünk reájuk, hanem egy kicsit toleránsabban, akkor láthatjuk, hogy a növények nem csinálnak mást, mint beszínezik a földtakarót, mindezt teszik védelem és újratermelés (humuszképzés) céljából, valamint mintegy mellékállásként megalapozzák az önvezérlő tápláléklánc körfolyamatát. Tehát ezen a szinten már komolyan megfogalmazható létcélok jelentek meg. Aztán nézzük meg az állatvilágot. Az ő létezésük kicsit mintha öncélúnak tűnne, hiszen felfalnak mindent, növényt, más állatot, egymást, csakis a túlélés kedvéért, de ha egy távolabbi nézőpontból szemléljük a komplett állatvilágot azt látjuk, hogy a rendelkezésükre bocsátott „statikus” energiákat elképesztő mozgási energiává alakítják, ezt adják ők a rendszernek. Az ő céljuk az állandó mozgásban lenni – szüntelenül nyüzsögnek, repülnek, úsznak, vágtatnak, harcolnak stb.., és nem kell megijedni ha a domináns hím felfalja a legyőzött hím utódait - így működik a Fenntartható Program. No és ami talán ugyanennyire fontos: az állatok emlékeztetnek minket arra, hogy tudományosan megalapozott elméletek nélkül is kiválóan lehet élvezni az életet. (nem a madaraknak volt szükségük Szent Ferenc prédikációira, hanem Feri bácsinak volt szüksége a madárfüttyre...:) 


No és most elérkeztünk az emberi szinthez, az első olyan létsíkhoz ahol akár már meg is jelenhet valami egyéni cél és szabad akarat, még ha ezt sokszor olyan kínkeserves átoknak is érzik egyesek. Az emberek esetében elég nehéz lenne egy mondatban összefoglalni egy lehetséges célt, hiszen ahány ember, annyi különböző tudatszint, és ezzel együtt járóan annyi különböző cél lehet (és itt tényleg végtelennek tűnik a skála a lelki szegényektől egészen a bolygók sorsát irányítani szándékozó globalistákig). Ám én mégis erősen hiszem, hogy mindezen "egyéni" célok eltörpülnek valami nagy, valami vezérelv, valami Isteni terv mellett, pontosabban nem is mellett, hanem abban, mely az egésznek értelmet ad - mint ahogy minden alattunk lévő szinten ez látható volt. Mint minden emeleten, itt is minden kis apró cselekedetünk és céljaink valami nagyobb rendű okok és célok érdekében történnek, látszólag kaotikusan, de azért imitt-amott már felfedezhetőek igencsak logikus láncolatok a történésekben. Mintha lenne egy Íve az Egésznek. A létezés minden szintjét áthatja egy Tudatos célorientáltság, semmiképpen nem beszélhetünk káoszelméletről, hiszen minél lejjebb megyünk a mikrovilág felé, ahol minden manifesztálódik, annál nagyobb rend uralkodik. Viszont ha "lentről" "felfelé" megyünk a bonyolultabb létformák felé úgy tűnik, egyre inkább feledésbe merül ez a tudás, s az embernél ez a tudatlanság valamiért kicsúcsodosik.  De azért itt is kell legyen velemi cél, csak nem olyan egyértelmű. Vajon mi lehet az a Cél ami hajt előre, ami orientál minket? És lehet-e ez a cél egyéni, vagy minden alá van rendelve egy felsőbb akaratnak? Bármit teszünk mindenképpen a Divine Plane-t szolgáljuk? Ennek próbálok utánajárni ebben a kis esszében. (Már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az emberen túlhaladva az angyali, magasabb dimenziós, vagy földönkívüli létezők esetében - bár erről csak elképzeléseink lehetnek, mégis - az a gyanú, hogy ott ismét megjelenik a rend. Csak egy olyan rend, mely már nem programból, hanem tudásból fakad. S most így végiggondolva a dolgot, valamiért olyan érzésem van, hogy az egyetlen szint, ahol a káosz jelen van, az az ember... mintha valami igen fontos kulcs lenne az emberi szint, ahol az "alattunk" lévő programozott és ösztönök vezérelte létsíkok világa átvált(hat) tudatossággá...)


Elkülönülve

Gyermekkoromban én is, mint szinte mindenki más, úgy gondoltam, hogy csakis a TV-ben látott hősökhöz hasonló élet lehet az én célom is. Eleinte izmos akartam lenni, mint Schwarzenegger, okos és humoros nyomozó, mint Mel Gibson, fénykard-harcos, mint Luke, kalandor, mint Indiana Jones, hős, űrhajós, csillagász, katona, tűzoltó, rendőr, feltaláló, varázsló, és a többi. Aztán később, ahogy egyre inkább átértékelődtek a dolgok, ezek a „célok” kezdtek elhalványulni (szerintem itt rontottam el :), és inkább a szerelem, a tanulás, a sport, a minél jobb eredmények kerültek előtérbe, ezután természetszerűleg (bár ez kérdés…) a karrier, a megélhetés, a családalapítás, ház, kocsi, kandalló, kert, egyszóval otthon lett a fő cél. Úgy gondolom ez a folyamatosan változó orientáltság az emberi társadalmunk velejárója, nincs ebben semmi kivetni való, mondhatni Korral és korral jár. Az ember mindig is tett maga elé kisebb-nagyobb célokat amiért küzdhet. Madách szerint az ember célja maga a küzdelem, nos ez is egy lehetséges nézőpont, hiszen tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint küzdünk minden áldott nap, egyik feladatból a másikba, és van amikor még jól is esik. De egyrészt figyelembe kell venni, hogy a küzdelmeink okaira leginkább visszavezethető problémákat az elkülönülni vágyó elménk okozza, másrészt ez az állandó küzdelem önmagunkban és a "külvilágban" nem lehet Vezér Cél! – döbbentem rá egyszer, sőt mindig is éreztem, hogy ez nekem kevés, nem ez a lényeg. És amikor az ember - végiggondolván a saját életét - rádöbben, hogy ugyan minden apró lépéssel jutott előrébb valamelyest, egyszer csak felismeri, hogy szellemi szintről nézve az egész helyben topogásnak tűnik, és lehetetlen megtalálni a válaszokat „odakint”. Ez az állandó nyüzsgés az elmében és a sok látszólagos (pót)cselekvés a "nagy elkülönültségben" nem lehet Cél! Valahol máshol kell keresni, lépjünk is gyorsan tovább.


Találkozás Ezot Erikával

Spirituális vizsgálódásaim és hálózati közéletem során kialakult egy már sokkal inkább vezériránynak tekinthető cél, már ami az emberi létezésszintet illeti, mely e-képpen fogalmazódott meg: az ember célja először is felismerni a Teremtőt (teljesen mindegy milyen vallási, nemzeti, ideológiai háttérből - kondícióból - érkezünk), majd ezt felismervén visszatérni Hozzá. Ez olyan jónak tűnt! Igen, ez a nagybetűs Cél! Hurrá, megvan! A székely-magyar róvásírásban a C, mint Cél betű jele is egy ég felé mutató nyíl! Hm... Megteremtettünk, látszólag elkülönülésre „ítéltetve”, és megkaptuk a leckét: felismerni a bennünk és mindenben jelenlévő Teremtőt, valamint hogy része vagyok az Egységnek, majd szépen lassan visszatérni ebbe az Egységbe. Ez jól hangzott, de később éreztem, hogy ez még mindig csak egy árnyalata a valódi Célnak. Mi is a baj ezzel a céllal? Nos szerintem az, hogy olyan öncélúnak tűnik. Nincs meg benne a slusszpoén...

<![endif]-->Aztán felmerült egy olyan változat is, hogy a Létezés célja maga a Létezés. Ez azért tetszik mert nincs benne semmi belemagyarázás, semmi szösz-mösz, semmi műanyag. Olyan tiszta és érthető. Ám mégis úgy érzem ez sem más, mint egy öncél. Kevés, hiányos, ennél többről kell legyen szó. Menjünk tovább.


A csendes most

Célnak olvastam valahol a következőket is: "Szívem szerint, csak az érzések tudásában, a pillanat életében lennék, a "csendes most"-ban, leginkább nem csinálva semmit. "

Sokan úgy érzik ez a jó irány. Az Echart Tolle féle csendes magány, "élj az itt és most-ban", csendes megfigyelőként. Nem mondom, nem rossz irány, de korábban láttam ebben egy kis gixert. Először is felhívnám a figyelmet, hogy az a tartomány, ahol nem csinálunk semmit, az a "null-idő", vagy "null-sík", ami nem azért lett kitalálva, hogy ott lébecoljunk az örökkévalóságig. Az állandó mozgásban tartott Teremtett Univerzum sem azért lett alkotva, hogy ne csináljunk semmit benne, hiszen akkor nincs is értelme az egésznek. Abban viszont tökéletesen igazat adok a Tolle-követőknek, hogy leginkább belülre kell figyelni, ott ahol mindenkinek a "vagyok" érzése - azaz a "létezem", a "csendes és éber most" - jelenik meg, ugyanis ez mindenkinek tökéletesen ugyanaz az érzés - egy elmétől, időtől és tértől mentes "hely". De mégis az az érzésem, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy ott legyünk állandóan a nagy semmittevésben, hanem hogy tapasztaljunk a teremtett világ mindenségével és dualitásával együtt, hideget-meleget, mert máskülönben nem alakul ki viszonyítási alap, s nincs értelme az egésznek. Nem tudod mi helyes, és mi nem. Nem tudod mi közül választhatsz. Bár tudvalevő, hogy nem létezik jó vagy rossz, hiszen mindenre szükség van, és mindennek célja van a Teremtésben, azért ettől még megadatott a szabad akarat, hogy eldönthesd melyik úton jársz inkább. (Tolle tanításaira még visszatérek később, mert az egyik előadása teljesen megváltoztatta a vele kapcsolatos véleményem.) Mindenesetre szerintem nagyon is igaz, hogy aki teljesen el van veszve a saját elméje által kreált, múltból és jövőből táplálkozó történetben (szinte mindenki ilyen...) és azzal a gondolatformával (illúzióval) azonosítja önmagát, az nagy valószínűséggel nem lesz képes fenntartani a tudatát a test elvesztése után, ezért feloldódik (rosszabb esetben bolyong még egy pár évszázadig, keresve a régi sztoriját, és/vagy nem is tudva mi történik vele).

Bennem most vannak kérdőjelek magammal szemben, figyelni fogom magam - állítják egyesek. Szerintem ez egy nagyon fontos lépcsőfok. Figyelni magunkat, figyelni az érzelmeinket, a gondolati formáinkat, milyen impulzus mit vált ki bennünk - ez már a csendes megfigyelő "szeme", az Alanyé, aki mindannyiunkban ott van. Csak békességre vágyom. Most már szép, nyugis nekem való tapasztalásokra. - gondolhatjuk néhányan. Ezzel is tökéletesen egyetértek, én is ilyenekre vágyok, de hosszú még az út a tudatos vágy megjelenésétől a megnyílvánulásig, azaz amikor a tudatosság létrehozza azt a fizikai hologramban. Ezen dolgoznunk kell mindannyiunknak, akik ezt az egységélmény (szellemi) utat választják az elkülönülés (anyagi út) helyett.

Út a Forrásba

Szerintem az Isten (Forrás, Teremtő, Tudat, ahogy tetszik) nem azért hozta létre a világot, és benne minket - kis részegységeit, "nyúlványait" - hogy hátradőlve ne csináljunk semmit - mert bár ugyan az egy nagyon jó kis "hely" és érzés, "OTT" lenni, de az egyet jelent a felolvadással, a Forrással történő újraegyesüléssel. Aki erre vágyik hamar megkaphatja, de akkor nincs szintlépés, és egy újraléteztetésben (újrateremtésben) már nem az lesz, aki volt, hanem egy teljesen más entitás. Nekünk embereknek megadatott a lehetőség, hogy felismerjük az "éntudatot", azaz a "vagyok" semmi máshoz nem hasonlítható ÁLLANDÓ érzését, az egyetlen állandót az folyton változó, forgó, erjedő világban (létrehozott és mozgatott formában).

Aki olvasta, vagy látta előadásban Jill Bolte Taylor agykutató agyvérzésének esetét, annak már lehet némi elképzelése, hogy a testből "kiválva" valóban könnyedén visszakerülhet a lélek az örömteli Teljességbe, a Végtelenségbe, a Határtalanságba, azaz a Forrásba, de biztos, hogy ez a cél? Ezért teremtettünk? Vagy azért, hogy kiderüljön ki képes megtartani magát (saját tudati örvényét = Életfa ágát) teremtménynek úgy, hogy akár test nélkül, vagy épp azzal együtt, életeken át is önmaga tudjon maradni, és folyamatos fejlődést felmutatni, átlépni határokat, tanulni és tanulni? Hol a határ, hol a Cél / Léc?

A Forrás mint végső cél ugyan értelmezhető bármilyen szinten, de ahogy én látom a számunkra elérhető célok közül talán jelenleg fontosabb, hogy mihez kezdünk az adottságainkkal, amit kaptunk? Mire fordítod a tehetségedet? Jóra? Megmutatod-e másoknak is? Ki tudsz-e teljesedni? Kibontod-e a Formát, ami benned van? Tudsz-e fejlődést felmutatni, akár igazi Átlépést egyik szintről a másikra, képes vagy-e Tudatváltásra, mint amikor a teknősbéka "ráébred", hogy az akvárium világa csak egy illúzió, és ő tulajdonképpen egy hatalmas nappaliban létezik (ami szintén egy még nagyobb rendszer része).

Két út van látszólag, de mindkettő ugyanoda visz: az egyik az "anyag", azaz az "fizikai" energia felé tart (materialisták, leállatiasodottak, akik egyre inkább beleragadnak az anyagba, majd végül feloldódnak benne), a másik a "szellem" azaz a szeretet energiája felé tart, ez a hosszabb út, ezért jobban meg kell dolgozni (nem semmittenni!) de ennek is a vége a Forrásban való feloldódás, csak számtalan tapasztalással felvértezve. Lehet dönteni, hogy ki merre megy, de az Út vége mindenféleképpen ugyanoda visz: a Forrásba. Ez a szép a Teremtésben. :) És most itt fel lehetne tenni a kérdést, hogy "mit akar a tested és mit a lelked?" - azonban nem biztos, hogy ilyen kardinálisan húzni kell ide választó vonalat. A test, mint fizikai megnyílvánulás, az anyagi összetevői miatt energiaminimumra törekvő elem, addig van életben, amíg Te életben tartod (itt most mindegy, hogy tudatosan, tudatlanul, vagy külső behatás idejéig). Nem akar az a szerencsétlen test semmit, rosszat meg pláne, csak visszakéredzkedni az anyagi összetevőire, mert erre van programja. Neked viszont - mint léleknek - arra van programod, és képességed, hogy éltesd és mozgasd ezt a néhány milliónyi illúzió energia részecskét, te vagy a fény ebben a diavetítőben. És vajon mit akar az elme? Elkülönülni, meghatározni "magát" a meghatározhatatlan végtelenben? Ezt vegyük rossz néven tőle? Az elme sem akar rosszat, csak programként teszi a dolgát - dolgozik folyamatosan. A Te dolgod, az alanyé, a tulajdonosé, hogy urald, és arra használd, amire kell.

Felvethető az a kérdés is, hogy mindnyájan voltunk-e már ásványok, növények, állatok és emberek korábban? Erre igent azért nem jelentenék ki magabiztosan, ugyanis én például még véletlenül sem emlékszem, hogy valaha is lettem volna ásvány. :) Szerintem a Teremtés nem ilyen lineárisan működik, hogy mindenki ásványként kezdi, aztán lépeget felfelé. Szerintem a Forrás létrehoz ilyen és olyan szintű létezőket egyszerre is akár, s ezek teszik a dolgukat - de az mondjuk nagyon is valószínű, hogy van átjárás szintek között, csak szerintem ez egy bizonyos szint fölött lehetséges kizárólag. Ugyanis nehéz elképzelnem, hogy mondjuk egy növény minden életével egyre ügyesebb és mozgékonyabb lesz, aztán egyszer csak leszületik állatnak, mert már nagyon vágyott erre. :) Sőt azt is nehéz elképzelnem, hogy egy növény "lelke" képes gondolkodni halála után és újra leszületni növénynek, mert még kell 42 növény élet az állati szint eléréséhez. Nem, ez nem egy számítógépes játék. Játék, de mégsem ilyen számokban kifejezhető szabályokkal. Szerintem az "éntudat", a "vagyok" legalsó lehetséges szintje az az emberi szint. Nekünk adatik meg az a lehetőség, hogy a halálnak nevezett küszöb átlépésekor fenntartsuk azt a tudati örvényt, amit életünk során generáltunk, kialakítottunk - ha megfelelő összhang alakult ki a lélek, az elme és a test között - , és ekkor és csakis ekkor válik lehetségessé az átlépés, megmaradva tudatnak, vagy akár testben lévő tudatnak. Minden más esetben a lény feloldódik a Forrásban, a testi rész megy vissza "anyagnak", a lelki rész is megy vissza a Forrásba, hogy másképp, máshol megszülethessen (de nem saját maga választotta módon, mert ekkor már Gipsz Jakab nem létezik). Nincs automatizmus! Nincs automata bekerülés a mennyországba. Ezért meg kell dolgozni, keményen, olyan szintre emelni a tudatosságot, vagy belső lelki tudást, hogy képes legyél test nélkül is fenntartani azt.

 
Társteremtés?

Ezek szerint akkor lélekként, spirituális szellemi lényként, bármilyen formát felvehetünk? Szerintem ez sem így van, mert erre csak az Isten képes. Nekünk jelenleg van ez a nagyon fontos realitás, ebbe lettünk teremtve, ebben van dolgunk, nem ugrálhatsz ki-be ilyen-olyan létezőként. Feladatod van itt és most. Ha nem sikerül, semmi gond, mész vissza a levesbe (itt tényleg nincs pazarlás! :)) ha sikerül, akkor beszélhetünk arról, hogy létrejött egy új társteremtő, Isten nagy örömére, mert szerintem ez az egyik nagy célja a teremtésnek: megosztani azt ami jó, amit Ő tud. De hogy ez a társteremtői szint mire képes, azt én nem tudom, vélhetően valódi teremtésre: azaz Semmiből Valamit alkotni. Erre mi még nem vagyunk képesek, tisztelet a kivételnek. Igencsak az elején járunk még az útnak, rengeteg tévúttal körülvéve, de ennek így kell lennie, és nagyképű, aki nem így látja. Nem mondom, hogy amit mondok az az igazság és kész, és azt sem bánom ha valakinek más nézete van, mert tudom, hogy ennek a látszólagos különbözőségeinknek is célja van az Életben. :)

Aki akar, bármikor visszatérhet a Forrásba, de én szerintem nem ez a célja a Teremtésnek. Isten meg akarja mutatni amit Ő tud, meg akar ismertetni a világával és a lényével, tehát a Teremtés lehetséges végső célja esetében ugyan megemlíthető a végleges Visszatérés, de amíg a Léteztető létezteti a világunkat, addig szerintem tanítani akar, szórakozva, humorosan, játékosan - mert Ő ilyen. Lehetséges célként merülhet fel az az elmélet is, hogy a Legfőbb Intelligencia velünk együtt, általunk, a mi begyűjtött tapasztalataink által akar fejlődni, egy egyre szebbé és kifinomultabbá váló Univerzumban, a bökkenő ezzel a nézettel csupán az, hogy csak egy Állandó képest fenntartani egy Változó világot, egy attól Független örökké létező alany. Aki állandóan csak a külvilágban keresi a válaszokat, sosem fogja megtalálni, mert az állandóan változik, azonban aki belül keresi, önmagában a változatlant, az "alanyt", aki figyel, a "vagyok" érzését, - az megtalálta a választ sok kérdésre. Aki felismerte a változást, annak figyelme már nem múlandó dolgokra, hanem a változásban működő Örök törvényre  irányul, a Változatlanra.


Cél az egyre komplexebb formációk létrehozása?

Eljutottam ezen a szinten már annak elfogadására, hogy mindannyiunkban ugyanaz a Tudatosság (Forrás, Isten, stb.) munkálkodik, csak számtalan megnyílvánulási formában kívánja megtapasztalni Önmagát, és éppen ezért létrehozza K. Pista és N. Julika regényhősöket, akik tulajdonképpen név-cím-magasság-súly-személyigazolvány és egyéb adatokból álló illúziók, kondicionált és szocializált fantomok az adott elme által felépítve. De legbelül mindenkiben ugyanaz a Fény világítja meg ezt a diavetítőt, létrehozva a vetített képet (hologramot) a falon. És itt jön a csavar a gondolkodásomban, ugyanis nehéz azt elfogadnom, hogy nem egyedileg teremtett lelkek vagyunk, hanem "csak" a Tudat nyúlványai, ilyen olyan testben, akiknek nem lehet egyedi életük, és céljuk. Nem jó ez a megfogalmazás - mondom hogy nehéz, hiszen a problémát csak az elmém okozza, az érzéseim tökéletesen nyugodtak ezzel kapcsolatban - na ugorjunk neki még egyszer! :) Szóval azt nem értem, hogy miért létezik K. Pista, ha nem tudja önmagát valahol megtalálni a rendszerben és esetleg még fejleszteni is? Ha én része vagyok az Egynek, akkor nem lehet egyéni célom és utam? Mi a célja az egy-én-nek? Nem véletlenül az, hogy először is felismerje, hogy a Egység része, majd ezzel a tudattal felvértezve kibontson még komplexebb formációkat a Rendszeren belül? Mint a Magyar Népmesék elején amikor a galamb egyre szebb és bonyolultabb formákat fütyül ki magából? Ahol a galamb = Isten, a fütty = Információ, és a megjelenő manifeszt formák meg Mi vagyunk? Vagy mi magunk vagyunk a dallamok Isten füttykoncertjében, a célunk nem más mint boldoggá tenni Őt? 



Ha jól sejtem tehát, akkor mindannyiunkban ugyanaz a Tudatosság (Isten) munkálkodik, csak különböző megnyílvánulási (test) formákban, ezért érezzük egyedinek, egyénnek magunkat (az elménk és testi sajátosságaink által), de a teremtői magyar nyelv is megmutatja a LÉNY-EGET, A LÉNY-EGY-ET, az e mögött rejlő valóságot: EGY-ÉN. A célunk lehet tehát ebben az EGY-ÉN-ben létezni, felismerve , hogy az EGY-SÉG része vagyok, de mégis valahol egyéni úttal, és lehetőséget kapva egyre komplexebb formákat kibontva létezni a rendszeren belül? Három dimenziós kiterjedésből négydimenziós, ötdimenziós létezővé válni? Egyre hatalmasabb szeletet kihasítani a tudatbirodalomból? Vagy egyre gyönyörűbb és strukturáltabb örvényt létrehozni? Megtáltosodni, dimenziók közötti utazóvá, energialényekké válni, hovatovább égitestekké, csillagokká? Határ a csillagos ég?

 
Gyermeki igazság

Végezetül, mintegy végső "elkeseredésemben", hogy nem találom a választ, megkérdeztem az ötéves lányomat, hogy "Mi a célja az életünknek". Habozás nélkül a következő választ adta:

"A tánc." 

Lefeküdtem. Azt hiszem ennél tömörebb és pontosabb választ ilyen kaliberű kérdésre még soha senkitől nem kaptam. A tánc, mint Cél? – figyelembe véve a kvantumfizikai összefüggéseket, a szubatomi és atomi létsík állandó körtáncát, a Panta Rhei-t, a sejtek, szervek, szervrendszerek, növények, állatok, populációk, társadalmak, civilizációk, holdak, bolygók, naprendszerek, csillagrendszerek, világegyetemek, a Korszakok, az "Idő" és a "Tér" csodálatos és folyamatos csárdás-táncát, ez a cél nem is tűnik akkora csacskaságnak. Nézzük csak meg hogyan zajlik: 




Eleinte párokban kezdenek - dualitás, ez a Lét alapja. Ezután jön egy kis elkülönülés - egyéni út, kibontakozás, szabad akarat, önmaguk megtapasztalása: "muszáj kipróbálnom, érted??!". Ezután ismét összeállnak párokká ("együtt csak szebb az élet!"), és végezetül kialakul a körtánc, ami nem más, mint az egységélmény. A jelen idejű egységélmény. Tánc közben nem gondolkozol, nem kreálsz problémákat, az elméd nem dolgozik, hanem csak létezel, és a lét öröméért mozogsz. Te, nem a kondicionált, beszabályozott X.Y., hanem Te és azok akik szintén Te vagy, csak más formában. Ezért a célért már érdemes élni!

A lányom válaszát figyelembe véve tehát az én értelmezésemben felállított cél, miszerint nekünk az a dolgunk, hogy a felismert "újdonsült" tudatosságunkkal egyre komplexebb és fejlettebb formákat hozzunk létre önmagunkból, nem biztos hogy helyes. Na és utólagos engedelmével most hívnám segítségül Ájkli kolléga témába vágó kérdéseit, és gondolatait. Az érthetőség kedvéért kiragadtam a szöveget a párbeszéd környezetből, és átalakítottam néhány igét, valamin színnel választottam el az "enyémtől" (már megint különbséget teremtek! :).


Problémád gyökere az önismeret hiánya, miszerint magadat a mulandó, fizikai testtel azonosítod, ami születésnek és halálnak van kitéve. A most leírt világnézeted és gondolataid 5 vagy 10 éves korodban még sehol sem voltak, életed folyamán szüntelen változnak, majd a test halálakor az elme a tartalmával együtt a semmibe vész. Miért vagy benne biztos tehát, hogy egy ennyire ingoványos elme-tákolmánnyal képes vagy az igazságot értelmezni? Gondolj bele milyen volt a világ (pontosabban a világod!) gyermekként, és milyen most. Azt hiszed a világ változott? :) A világról kialakított képed változékony, és ebben az ingoványban hiába keresel biztos pontot. A biztos pont ott van, ahol az állandóság. Figyeld magadban (gondolatokon és fogalmakon túl) az állandóságot, a jelenlét érzését, ami változatlan volt mindig, ami stabil és biztos, és ami előtt az egész világ változik. Kutasd Azt, mert ezen kívül az életben minden más valóban haszontalan és értelmetlen. Hogy hova vezet, azt nem adom a szádba. Fedezd fel magad, és választ kapsz mindenre.

(némely ember) nem sötét lelkű és nem is halálvárós, csupán eljutott arra a pontra, amiről a Biblia ír a Prédikátor könyve-ben: "Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad..."

(és most jön a lényeg:)
Fogok egy elemlámpát, ami szüntelen világít. Eléje helyezek egy átlátszó diafilmet, és kivetítem a falra. A lámpa fényét nevezzük léleknek, tudatosságnak, szellemnek, Istennek, vagy aminek akarod. A diafilmen az elméd tartalma látható, a falon lévő kép pedig a külső világ, ami tulajdonképpen nem más, mint a diafilm (elmetartalmad) képe. A legtöbb ember azonosítja magát a testtel (jelen esetben a diafilmmel) és az elmetartalommal (ami a dián lévő kép), miközben elfelejtette hogy valódi Önmaga nem más, mint a fény (ami a jelenlét érzése, a tudatosság, a "vagyok"). Vajon attól, hogy megrongálom, módosítom a diát, vagy manipulálom, vegyi anyagokat öntök rá, vagy akár letépem a felét, változik-e a fény? A dia bárhogyan változhat, ezáltal a falra kivetített kép is változhat, de a fényre ez nincsen hatással. A test meg is halhat (a diafilm el is porladhat), de a fényre ez nincsen hatással.

A tudatosság Egy, de megszámlálhatatlan alakban jelenik meg. A te "jelenlét érzésed" és az én "jelenlét érzésem" ugyanaz, például a reggeli ébredéskor az első pár másodpercben csak a tiszta jelenlét érzése van mindkettőnknek, a "tiszta Vagyok"... amíg az elmébe nem kezdenek el beáramlani a gondolatok és képzetek, megteremtvén az "ez vagyok" és "az vagyok"-ot. Innentől jön a különbözőség, a "te és én". A beáramló gondolatok a múltbéli kondicionáltságból táplálkoznak, és nem a tieid, csupán annyi a közöd hozzá, mint a nevedhez, melyet szintén nem te adtál magadnak, ezért megkérdőjelezhetők, hogy fedik-e az igazságot. Tulajdonképpen SEMMID sincs a jelenlét érzéseden kívül, azon kívül hogy tudod, hogy VAGY, ez az egyetlen dolog amit nem tanultál, nem kell másokra támaszkodnod ahhoz, hogy ezt tudd, az Egyetlen bizonyíték önmagad számára, hogy valójában létezel. Bármi mást szemlélsz a 3 dimenziós világban, beleértve a testedet is, azt már az elme felfogásán és szűrőin keresztül tapasztalod.

A személyiség változások számomra érdektelenek. Mulandóak és tünékenyek, én pedig a változatlat kutatom, amit nem találhatok meg elmén keresztül, csupán intuitíven érzékelhetek, gondolatok és fogalomalkotástól mentesen. Mi van az állatokkal, növényekkel? Emeljük a tétet. Miért nem inkább az egész univerzummal? Minden ami megjelenik, a tudatosságban jelenik meg, valójában nem is jelenhet meg kívüle semmi, hiszen bármi amit látsz magad előtt, bárhova nézel, valakinek a számára jelenik meg. Kutasd azt, aki megelőz minden megjelenést, aki a gondolatok fátylán túl állandóan jelen van, akinek OTT kell lennie ahhoz, hogy előtte bármi is megjelenhessen. Választ fogsz kapni arra is, mi van a "lámpaoltáson túl", de ha én mondanám az megint csak instant válasz lenne.

Ha az ember egyszer belép önmaga szentélyébe és megnyugvásra lel, abbamarad a külső világban való kutakodás, mert tudja hogy ott már 1000X járt, és nem talált semmit, vagy amiről azt gondolta hogy megtalálta az igazságot, később az is hamisnak és ingoványosnak bizonyult. Látja hogy minden változékony, mulandó, alakok-formák jönnek és távoznak, saját gondolatai szintúgy változékonyak, elemek születnek-pusztulnak, de az egyetlen kincse, saját önvalója állandó, változatlan. Ebben a változatlan jelenlét érzésben (tudatosságban) tűnnek fel a tárgyak és az objektumok, minden ami látható, tehát a tudatosságban, amely tudatában van önmaga létezésének, jelenik meg az anyag, a világ. Az anyagot a tudatosság felett állónak képzelni olyan, mint amikor az árnyék azt gondolja, hogy felette áll a testnek, aminek ő csupán árnyéka :)

Értsd meg mélyen, hogy bármi megjelenik a világban, legyen az gondolat, érzelem, vagy tárgy... neked, mint a tudatosságnak meg kell előznöd azt. Neked már ott kell lenned ahhoz, hogy számodra az a dolog megjelenhessen.




Hiszel a lélekben. Hiszel az anyagban. De ki AZ, AKI hisz? A lélekre mint tárgyra rámutattál, az anyagra mint tárgyra rámutattál, de ki az alanyiság, AKI mutat? Ami történik, az nem más, mint a nézőpont áttolódása, a személyes "én"-ről az egyetemesre. Ne higgy bennem, mert jelenségszinten csupán egy forma vagyok a tudatosságodban, ami néha felbukkan, és írogat valamit, majd eltűnik, valódi önmagamban pedig ugyanaz "VAGYOK" mint te magad. Már fentebb írtam, és hiszed vagy sem, de a tiszta jelenlét érzésünk ugyanaz, mert valójában nem két ugyanolyan, hanem EGY, és ugyanaz, csupán két objektumon keresztül történő megtapasztalás. Időzz a jelenlétben, a tiszta "vagyok" érzésben, hagyjad a gondolatokat jönni-menni, hagyjad a világban történő eseményeket jönni-menni, ne akaszkodj beléjük, hagyj el minden elgondolást, tudományt, vallást, mert a "Vagyok" a kapu. Ismerd meg valódi önmagadat, és fel fog tárulkozni számodra a világ működése. De amíg elgondolásokkal tömöd az elmét a világ működéséről, addig nem tud beáramlani a valóság, mert elfoglalja helyét a hamisság.

Az útról írtam, amit bejártam. Nem igazságként, hanem történésként.
   

Beszéljünk a szabadságról, függetlenségről és önrendelkezési jogról. Feltételezem, hogy ezt az emberre, mint fizikai lényre értjük, aki szabad, aki független és önrendelkezési joga van. Vizsgáljuk meg ezt a "lényt" közelebbről, mert kérdések sorozatát veti fel-e három jellemző, amivel fent illetjük. Kikérték-e a véleményedet a születésedről, vagyis hogy meg akarsz-e születni? Kikérték-e a véleményedet, hogy fiúként, vagy lányként akarsz a világban megjelenni, hogy egészségesen, netán betegen, hogy milyen szemszínnel, milyen helyen, és pláne melyik időben? Választhatott-e ez a test/szervezet családot magának? ... most ugorjunk egy nagyot! Végéhez közeledve megválaszthatja-e ez a szervezet elmúlásának időpontját? A válasz mindenre, NEM.

De hát miféle szabadság ez? Miféle függetlenség?.. és pláne, hol ebben az önrendelkező jog? Ha ezt valaki alaposan végiggondolja, és érzi hogy kicsúszik a talaj, azt szokta felelni utolsó mentsvárként: "de én most felnőttként azt csinálok, amit akarok, szabad akaratom van". Én meg azt mondom hogy minden cselekedet félelemből vagy vágyból születik, és gyökere a kondicionálásban van. Bármit teszel, azt visszagöngyölítheted, hogy megvizsgálhasd a kiindulási pontot. Még amikor megajándékozol valakit, akkor is a vágy hajt, hogy örömet okozz a másiknak. Tehát látod, nem tulajdonítok függetlenséget, sem önrendelkezést a testnek, ami jön, időzik egy darabig, majd eltűnik. Hogyan válaszoljak akkor ezek után arra, hogy melyik élet az értékesebb? Vajon amikor ebédhez készülsz, a szék, vagy az asztal tesz nagyobb szolgálatot, hogy kényelmesen ehess? Az az értékes, ami valójában vagy, túl a fizikai testen, túl a gondolatokon. Te AZ vagy, aki tapasztalja (alanyként) a világot (mint tárgyakat), AKI megelőzi a megjelenéseket, számodra jelenik meg a világ. A tudatosság vagy, ami ha visszahúzódik, a test hullaként rogy össze, mert a test tudatosság nélkül csak egy hulla, ami pillanatok alatt oszlásnak indul. Ha születésed előtt és halálod után is ugyanaz vagy, (nevezheted fénynek, léleknek, megnyilvánulatlannak, vagy akár materialistaként Semminek is) akkor mire való bármilyen cél, ami csupán a testi megnyilvánulás A pontból B-be való törekvésére korlátozódik? :|

Ezek számomra is elfogadható gondolatok, de azért óva intenék mindenkit attól, hogy saját magát egyenlővé tegye a Forrással. Onnan vagyunk ugyan, azonosak vagyunk, de nem vagyunk egyenlőek Vele. Mint ahogy a vízcsepp is azonos az óceánnal, de nem egyenlő vele. "De hát mi a tenger, ha nem cseppek sokasága?" - kérdezik a Felhőatlaszban is. "Saját képmására" - ugye? És itt akkor felmerül ennek az egész esszének a fő kérdése: az a bizonyos "alany" aki figyel, aki állandó, aki a "vagyok" érzése, azok mi vagyunk a teremtmények, vagy maga a Forrás (Tudat. Isten, Teremtő)?? Vagy ne keressem a különbséget? Van egy olyan érzésem, hogy Teremtő és teremtmény között különbséget kell tenni, mert másképp nem értelmezhető az egésznek a célja. No de mi lehet a Teremtés célja? Az, hogy időnként tegyünk egy kört, és állandóan visszatérjünk a Határtalan Forrásba, az Állandóba? Vagy az, hogy a Teremtő átadhassa a tudását, és megmutasson mindent játékosan, humorosan, mert Ő ilyen? Ez utóbbi esetben nem a visszatérés, azaz a feloldódás a Változatlanban az elsődleges cél, hanem a teremtmény mivolt fenntartása, ameddig ezt szeretnénk, átlépve határokat, fejlődve és tanulva, testben, vagy anélkül. Szerintem inkább ez az Isten célja. Nem elkülönülve, hanem Vele, Általa, és Érte.  

És itt ismét csak kérdésekbe botlunk: hogy ha Isten, vagy a Végtelen Tudat Egy, akkor nem magányos önmagában egyedül? Szerintem nem, hisz pont ezért teremtett Világot, és benne minket, és igyekszik megtanítani, és megmutatni mindenre amit tud. Képzeljünk el egy Végtelen Tudatosságot, mely Végtelen Energiával és Végtelen Potenciállal rendelkezik. Mi az egyetlen módja, hogy tapasztalatokat hozzon létre? Az, ha megteremti a különbözőségeket. A színeket, a szinteket, a skálákat, a dualitást, minket stb., amely rendszer minden eleméből visszatekinthet önmagára. A kérdés az, mi figyelünk-e? :) Egyszer felvetődött bennem, hogy Mari néni a faluvégén miért maradjon ki a szintlépési játékból csak azért mert nincs internete, vagy nem olvasott tudattágító könyveket, ám egy barátom megvilágította, hogy Mari néni - minden panasza ellenére - tökéletesen jól érzi magát azon a szinten, ahol van, ha meg nem akkor úgyis tesz a továbblépésért valamit. Miért akarnánk a Mari néni nevű kamera sorsát a magunkéhoz mérni, viszonyítani, hasonlítani, miközben Ő teljesen rendben van, ahol van, hisz az egység része. De akkor miért nem képes általában az ember megérteni ezt a mindent átható egységet?

Azért, mert a kettősség eszközével (az elmével) próbálja megtapasztalni az egységet, ez pedig képtelenség. Az Egység az elmén, és legfőképpen a felfogáson túl van. Amíg van "az", aki meg akar tapasztalni, és "az", amit meg akar tapasztalni, addig a kettősség fennáll. Fel kell adnod mindent, hogy érezd intuitíven az egységet! A keresőnek el kell vesznie a keresésben! Senki sem egyéniség, mindenki (testileg) ugyanolyan pillanatnyi jelenség-tárgy a tudatosságban, valódi önmagában pedig tudatosság. Ha magadat tudatosságként látod, és tudod, hogy a test csupán egy kéretlen "vendég", akkor tisztában vagy azzal is, hogy a másik ember (a forma) is ugyanúgy csak pillanatnyi jelenség-tárgy, de valódi önmagában szintúgy tudatosság, de azzal is tisztában vagy, hogy nem létezik az "én" tudatosságom, és az "te" tudatosságod, mert az EGY, és ugyanaz. Ha az emberek felismernék valódi természetüket, a különbözőségek és széthúzások, amik megannyi szenvedést és fájdalmat hoztak már, örökre eltűnnének. (A testünkre vonatkozó) "kéretlen" vagy inkább "hívatlan vendég" szójáték, de arra mutat, hogy nem kértem a születését ennek a testnek, és a véleményemet sem kérték ki róla hogy megszülessen. Így lett "kéretlenné" :) A megpróbáltatások pedig arra emlékeztetnek, hogy a test születésével együtt jönnek, és a test halálakor távoznak, ennélfogva átmenetiek és mulandóak, mint gazdájuk a test.

Az elmúlt pár-ezer évben sok megmozdulás és összefogás volt magas intelligenciájú emberek részéről, de valahogy egyik sem vezetett eredményre, és az intelligenciához nem mindig párosul jóindulat. Ennek ellenére, én nem vagyok ez ellen. Ha akarnak, fogjanak össze, és kérjék ki maguknak a dolgokat, de szem előtt kell tartani, hogy a szabadság belülről fakad. Ha már mindenki szabad lesz (már ami a szabadságról való elgondolást illeti), ha már mindenki boldogan és jó körülmények között élhet majd, akkor sem lesz elégedettség. Vajon nyugaton, a jóléti társadalmakban mindenki tökéletesen boldog, és repes az örömtől? Az egyéni szemlélődés során az egyén "eltűnik", és egy új belátás születik. A tudatosság felismeri állandó természetét, amely a változó test-formán tükröződik vissza, felismeri hogy a gondolatok az éppen aktuális társadalmi normáknak és kondicionálásának hordalékai, de nem azonosítja magát azokkal. Felismeri egységét az egész megnyilvánult univerzummal, és vele szemben többé nem támaszt elvárást, csupán szeretetet érzékel mindenben, mert tudja hogy Ő maga minden. Mindenkihez szeretettel és együttérzéssel közeledik, nem keresi a maga hasznát. 

Senki nem mondta hogy "befele" utazgatod kellene, csupán arról van szó, hogy szabadulj meg azoktól a hamis rétegektől, elképzelésektől, ideológiáktól és képzelgésektől, amik az évek során rád rakódtak. Sajnos a szavakkal való kifejezés révén látszik úgy, mintha arról lenne szó, hogy "befelé" kell bármit is tenni, mivel ha van egy mag, és azon 10 réteg amit nekiállsz lehántani, akkor úgy tűnik "befelé" haladsz, de valójában csak megszabadítod a magot a felesleges rétegektől.

No de mi történik, ha eléred a magot? Lehántottál már minden réteget, s ott már Te, mint Kis János megszűnsz, nem? De akkor mi marad? Egy elmétől, ideológiáktól mentes tiszta tudatosság testben? Vagy a határtalan Forrás egy nyúlványa biobőrben? 

Miért fogadnád el tőlem a válasz? Ha most "ezt" vagy "azt" mondom neked, azt mi alapján fogod megítélni, helyesnek, vagy helytelennek ítélni? Az ember ha hall valamit, összehasonlítja saját személyes tapasztalatával, és aszerint eldönti hogy igaz, vagy hamis. jobbik esetben úgy gondolja, lehet hogy igaz, de nekem más a tapasztalatom, ellenben elfogadom hogy a másiknak megint más. Jelen helyzetben azonban, ha saját magad nem tapasztalod meg hogy mi, - vagy ki - vagy valójában a gondolatokon és fogalmakon túl, akkor nem lesz mihez mérned. Így a válaszom ködös marad és értelmezhetetlen. Szedd össze minden bátorságodat, és kutasd fel. Mit veszíthetsz? 

Tehát mi van ideológiáktól mentes állapotban? Nézd meg a madarakat az égen, a halakat a vizekben, a lovakat a mezőkön, végy példát az állatokról, akik ideológiáktól és fogalomalkotásoktól mentesen élnek, jobban mondva az élet élődik rajtuk keresztül. Úgy néznek ki mint a zombik? Korántsem. Színesebb pezsgést mutat a természet mint bármi, pedig közelebb állnak forrásukhoz, mint számtalan ember. A dualitás világának "haszna" az Ön-felismerés. Látni minden mulandóságot, az állandó jelenlétben. Az "EGY" nem láthatja önmagát, mert nincsen "AZ" aki lát, és "az", amit lát. A szem mindent láthat, de soha nem láthatja önmagát. Tükör kell hozzá, amiben megpillanthatja, hogy ő szem, de ez már kettő elkülönült dolog. Ha nem létezne a kettősség világa és benne az egyén, nem is tudnál magadról. Ha az egész világon minden kék lenne, egyszerűen nem tudnál különbséget tenni "a" és "b" dolog között, mert nem látnád a határvonalakat. 



Mi a célja tehát az EGY-ÉN-NEK, aki mindannyiunkban ott lakozik? "Egy tanú a testben, örökké lesben" énekli Ákos is. Mi a lényeg? Mi a LÉNY-EG, az, hogy a LÉNY-EGY? EGY-ÉN, egy az én? De akkor hogyan valósítsam meg magamat, hogyan tapasztaljam meg magamat, mint teremtő? Ez szerintem csak úgy lehetséges, hogy a Léteztető nem tapasztalni akar, hanem tapasztalatokat teremt, általunk, bennünk, és velünk. Végül is tehát MIND-EGY mi a cél...

És most térnék vissza Echart Tolle mutatványára. Tolle szerint ugyanis a jelenlegi létünk célja megtalálni az egyensúlyt az állandóan változó formák világa (teremtés) és az állandó, forma nélküliség világa (Teremtő/Tudat/Isten/Forrás) között. A megtestesült és a megtestesületlen közötti harmóniát. A folyamatosan változó formák és az állandó valódi lényünk között. Ez persze sokkal szebben és részletesebben bontja ki ebben a két előadásában, melyet szívből ajánlok végignézni/hallgatni. Korábban Tolléra - erre a fura manó szerű figurára - úgy tekintettem mint egy olyan lelki tanítóra, aki már közelebb van a növényi léthez mint az emberhez, túl lassú volt (az akkori felfogásom szerint), azt hittem zombi, de ahogy ebben a négy órában végigvezette - az Ő útján keresztül bemutatva - hogy a külső formák világában (fizikai megnyílvánulás, vagy legyen az akár az elme!) hiábavaló fáradozás keresni az "én-t", és hogy a belső, formákon túli világban megtalálható valódi "Én" mennyivel mélyebb és valóságosabb, no és hogy milyen a két "dimenzió' egyensúlyi helyzetében létrejövő tudatállapot, ahol ez az "állapot" egyáltalán nem hátráltatja a cselekvőképességet, sőt... nos az valami lenyűgöző. Kell ehhez persze egy bizonyos lelki érettség, türelemmel végighallgatni, mert sokszor percekig "nem csinál semmit", nem "érdekes" és pörgő az előadása, ezt elsőként ismeri el Ő maga is, és úgy általában nem ad át új in-formá-ciók (formák!) tömkelegét, mégis érezni, hogy ez áll közelebb a valódi létezéshez. Az egyensúlyhoz. 


1. rész

2. rész



Összefoglalva tehát számomra az alábbi lehetőségek alakultak ki, ami a Létezés Végső Célját illeti:

1. Út a Forrásba: felismerés és visszatérés (öncél)
2. Maga a Lét (öncél)
3. Társteremtővé válni (hogyan?)
4. A tánc (jelenidejű egységélmény) 
5. Egyre komplexebb formációk létrehozása az Egységben, a Tudatban. (szintlépések, Életfa)
6. A megnyílvánulatlan és a megnyílvánult közötti egyensúly. (harmónia)
7. Végleg kilépni a reinkarnációkból a "Csendes Most", az "Éber Jelenlét", a "Vagyok" Kapuján. (átlépés a formák illúzió világából az állandó valóságba - szerintem ez az igazi másvilág, az üdvözültek helye, a halhatatlan mennyország, stb.)

Lehet, hogy mindez egyszerre van jelen, mint Cél? Lehet, hogy csak én bonyolítottam túl ezt az egészet, és valójában egy tökéletes célorientált Rend vezérli a Mindenséget, csak a mi szintünkön át kell vészelni a programozásból való átváltást tudássá, és érthető lesz minden? Tessék, lehet választani, hozzátenni, elvenni belőle, tessék csak tessék. :) No és persze felmerülhetnek olyan egyszerűen megfogalmazható célok is, mint az "elkoptatott" "élj boldogan", vagy mint pl. a "próbáld meg élvezni az életet", meg ilyesmik, de én úgy gondolom, hogy a legfontosabb meglátni ebben az Egészben a mérhetetlen Szeretetet amivel létrejött, majd képessé válni átengedni és viszonozni Azt. Én szeretek mindenkit! ... Na jó, ez túl nagyképű volt, finomítom: törekszem rá...

2013. január 25., péntek

A pufóka ufóka nyomában

Hírek, csámcsogni-való a hó mellé, komment nélkül (nem mélyedtem el a témában, szerintem ez még mindig csak a felszín és a ködösítés - csak érdekességképpen ajánlom, nem elveszni ebben a labirintusban!):

I. UFO Felfedés Mozgalom -Médiarendezvény az USA-ban

2013. április 29-i kezdettel Los Angeles-ben, a CA-CHD2 produkciós iroda tartani fog egy média rendezvényt a Utah államban található Park City városában a Sundae Film Fesztiválon egy nagyszabású dokumentumfilm projekt elindítása alkalmából. A sajtókonferencián be fogják mutatni Dr. Edgar Mitchellt, aki az Apolló-14 űrhajósa volt – a hatodik ember aki a Holdon hagyta lábnyomát – a Citizens’ Hearing on Disclosure szervezet szóvivőjeként, és Jeremy Kenyon Lockyer Corbellt is, aki rendezője egy dokumentumfilmnek, melynek angol címe Truth Embargo /A zárolt igazság/, mely ezen a fentieken alapszik. Lásd a film előzetesét. A  „Citizens’ Hearing on Disclosure”-t a Paradigm Research Group  fogja leforgatni és sor fog kerülni erre 2013. április 29. és május 3. között Washington DC-ben a Nemzeti Sajtó Klubban, ahol a fő báltermet fogják átalakítani „Kongresszusi Meghallgatási Teremmé”. Ezen precedens nélküli esemény a világ minden tájáról vonzani fogja a vezető kutatókat a kormányzati/ügynökségi tanúkkal együtt, hogy tanúvallomást tegyenek az 5 nap 30 óráján keresztül az Egyesült Államok Kongresszusának egykori tagjai előtt. A meghallgatás tárgya a földönkívüliek jelenléte, ami érinti az emberi fajt.


Forrás:

Kapcsolódó (régebbi) tényálladék:



II. Oroszország felszólította Obamát: Beszéljetek a Világnak a Földönkívüliekről, vagy mi fogunk. 
A Davosban a héten (január 23-án) kezdődött Világgazdasági Fórum napirendjéről kiszivárgott hír szerint Medvegyev orosz miniszterelnök tájékoztatni fogja Obama elnököt, hogy eljött az ideje, hogy a Világ megtudja az igazságot a Földönkívüliekről, és ha az Egyesült Államok nem akar részt venni ennek bejelentésében, akkor a Kreml ezt megteszi saját maga. Hogy Medvegyev képes lesz-e meggyőzni az Obama rezsimet, hogy mondják el végre az igazságot az UFO-król és az idegenekről, nem tudhatjuk. Amit tudunk az az, hogy vagy az Egyesült Államokkal, vagy nélküle a Kreml biztosan el fogja kezdeni a folyamatot, mely feltárja az igazságot arról, amiről jó ideje tudjuk, hogy igaz.


Forrás:


(Az egészet egy "Sorcha Faal" nevű ismeretlen blogger indította el, szóval a forrás hitelességéről nem áll módomban meggyőződni. Mindenesetre van néhány újabb érdekesség):


III. 300 millió éves fogaslécet találtak


Vlagyivosztok város egyik lakosa egy fémből készített fogaslécet talált, amelyet szénbe préseltek. A hihetetlen leletet elhozta a tudósoknak. A lelet beható tanulmányozása után a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a léc 300 millió éves és azt élőlény készítette. Azonban egyelőre nem tudnak választ adni a kérdésre, hogy ki gyártotta ezt az alumínium fogaslécet.



Forrás: 
 



IV. A valódi Men In Black







2013. január 24., csütörtök

Jó kis rés

... azért beszarni nem kell.


Óriási koronalyuk tátong a Nap felső légkörében, amelyből intenzív napszél áramlik ki. A napanyag a hét végén érheti el a Földet. A NASA napkutató űrszondája, az SDO (Solar Dynamics Observatory) készítette az alábbi felvételt a Napról, január 23-án. Az ultraibolya színképtartományban készült fotón látható sötét terület egy úgynevezett koronalyuk a Nap déli féltekéjén. Mérete a Földének sokszorosa (a Nap átmérője kb. 110 Föld-átmérő).
A nyilakkal övezett terület a koronalyuk. Hőmérséklete kb. 1 millió fok (K), ami alacsonyabb a környező területekénél. A kép nagyobb változata itt tekinthető meg. Ezen a legfényesebb foltok (pl. 2 óra irányában) napfoltok feletti területek, ahol teljesen zárt a mágneses tér.

A koronalyukak mérete és gyakorisága növekszik a napfoltciklus maximuma felé közeledve (ez most 2013-ban várható). Ilyenkor nemcsak a pólusok környékén fordulnak elő, hanem alacsonyabb szélességeken is. A koronalyukak olyan területek a Nap légkörében, ahol részben felnyílnak a mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon az űrbe, töltött részecskék áramlataként - ezt nevezik napszélnek. A koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4-500 km/s.
Az aktuális koronalyukból kiáramló napanyag várhatóan a hét végén (január 26-27-én) éri el a Föld pályáját. Hogy eltalálja-e a Földet, az egyelőre kérdéses. Amennyiben igen, sarki fények alakulhatnak ki a magasabb földrajzi szélességeken, de valószínű, hogy kisebb lesz a hatása, mint amikor egy napkitörés miatt kirobbanó napanyag éri el a Földet. A NASA szerda este (magyar idő szerint 19 órakor) tart sajtótájékoztatót a témában.


Kapcsolódó: 
http://www.wrecklessfaith.com/suspicious-0bservers-3min-news-january-24-2013-nasas-big-announcement/

2013. január 23., szerda

Rendszerváltó Mozgalom

Nem vagyok híve a pártoskodásnak, és általában kerülöm már a politikai színjátékot, nem is ezért hoztam létre ezt a kis internetes napl(op)ót, de Árpi Rendszerváltó Mozgalmát úgy gondolom saját (nemzeti) érdekünkben érdemes támogatni, már aki még nemzetben tud gondolkodni. Tekinthetjük játéknak is ezt a létezést, amiben vagyunk, és ebből kifolyólag a véres, minket évezredek óta kifosztani és kiírtani szándékozó ellenség - mely az utóbbi 500 esztendőben 'kitűnő" munkát végzett -  átlényegül csupán ellenféllé. Legyőzhetetlenből legyőzhetővé. Hát akkor játszunk!


Árpi munkássága és bátorsága példaértékű. Valahol itt kezdődik az elhivatottság szerintem. És igencsak beszédes, sőt nevetségesen szánalmas, hogy a legfelsőbb "magyar" bírói fórum nem képes, vagyis inkább nem mer dönteni egy ilyen ügyben, ami tényleg lavinát indíthat el. Mitől féltek gyerekek? Nem lesz semmi rossz, csupán csak változik egyet a Forma, fordul egyet a Kocka. Hát olyan nagy baj ez? Devizaadós érintettként kíváncsi vagyok, hogy a legfrissebb fejlemény (ultimátum) egyáltalán milyen okokból jött létre, és hogy lesz-e eredménye.