2012. december 5., szerda

Az Antaresi üzenete

(Egy külföldi fórumon találtam az alábbi üzenetet, és szerencsére megtaláltam hozzá a fordítást is. Az üzenet középfrekvenciás rádióhullámokon érkezett 2012. november 23-án, és állítólag több földi sugárzású rádióban is fogták - persze kussoltak róla. Szerintem igencsak beleillik az eddigi társalgás ívébe. Fogadjátok sok szeretettel, ez az én Mikólás ajándékom - M.)


AZ ANTARESI ÜZENETE



(csatornázta: Asha Berling, Kanada
magyarra fordította: Tom Ford)


Tisztelt Földi Emberek,

Az egyik Alteremtőitekként szólok hozzátok az Antaresi Galaktikus Testület képviseletében. Üzenetem egy elsőre számotokra ijesztő bejelentéssel kezdem: Földi időszámítás szerint 52.000 évente az éntudattal rendelkező értelmes élővilágot a bolygótokon elpusztítja, de legalábbis kőkorszaki szintre visszaveti egy általatok nem ismert negatív földönkívüli faj - akiket szintén mi hoztunk létre, de ők az Anyagi Polaritás felé fejlődtek, és az általunk tiszteletben tartott szabad akarat törvénye értelmében eddig nem avatkoztunk be a tevékenységeikbe, mindössze megfigyelő státusszal követtük útjaikat. Az esedékes fordulópont a következő évben lesz, azonban Testületünk most a beavatkozás mellett döntött, ennek okát később kifejtem. Az utóbbi évtizedekben különböző forrásokból rendelkezésetekre bocsájtott információk (csatornázások "angyaloktól", üzenetek különböző csillagflottáktól) alapján már eddig is joggal feltételezhettétek, hogy létezik rajtatok és a Föld bolygótokon kívül értelmes élet, azonban gyűjtésünk szerint a számotokra eljuttatott üzenetek összevisszasága és szándékos dezinformáltsága jelentősen összezavarhatta a világegyetem felépítésére és valóságára vonatkozó világképeteket, s többek között ennek kapcsán is döntöttünk úgy, hogy eljött az idő a beavatkozásra. Ennek megalapozásaként az általatok Földnek nevezett élőlény és vele együtt az emberi faj történelmét fogjuk egy keretbe foglalni az eddigiekből következő és lehetséges megvalósulási szálakkal, melyek realizálódásában jelentős szerepet fog játszani az emberi össztudat katalitikus szintje. Mivel bizonyára sok hasonló üzenetet olvastatok mostanában, hitelességem első alátámasztásaként először is elmagyarázom, hogy egyáltalán miként tudok hozzátok szólni. A nyelvek, melyeket használtok nem véletlenszerűen kialakult nyelvek, hanem a Társteremtőitek által létrehozott világnyelvek valamelyik töredékesen fennmaradt utódai. Ezekből is ki kell emeljem az általatok kínainak, indoeurópainak, turáninak, latinnak és hébernek nevezett nyelvi csoportokat, melyek masszív alapozó rétegként fő struktúráját alkotják az emberi nyelvezetnek, és melyeket öt különböző Társteremtői vonal alkotott meg. Ezeket a nyelveket mi Antaresiek mind értjük, és velünk együtt a másik négy Társteremtői Tudat is, ezért nem esik nehezünkre Földi nyelveken fogalmazni üzeneteinket. A következőket szeretném veletek közölni:




Az emberi komplexum felépítése nagyjából azonos a világegyetemben megteremtett összes humanoid felépítésű értelmes létformával, amelyik a Harmadik kiterjedésű létezésmezőt használja fejlődése ezen szakaszában. Tudnotok kell, hogy az általatok sokszor hihetetlennek, nevetségesnek nyilvánított, vagy kinevetett [lélek] valójában létezik, de nem azonos a testi és szellemi energetikai hálóval, melyek a lényetek további alkotó elemei jelen dimenzióban. Az emberekben lakó lelkek mostanra öntudatra ébredt megnyilvánulásként a naprendszeretek fényteremtőjétől, a Napból származnak, aki viszont a nagy Központi Nap teremtménye, aki meg közvetlenül a Teremtő egyik első gyermeke - s mivel így épül fel a teremtési láncolat, ebből kifolyólag Ti is, mi is, és minden élőlény a világban közvetlen finomfizikai lánckapcsolatban áll a Teremtővel, attól soha nem szakadhat el (legfeljebb elméjében elkülönül). A Teremtő vagy Isten fogalmakat nyugodtan használhatjuk egyszerre, a lényeg, hogy tudjuk kit akarunk vele kifejezni: az abszolút Egyet. A Teremtő megismeréséhez nagyon egyszerűen fogalmazva sarokpont annak a megértése, hogy Istennek nem része a teremtett világ, hiszen attól egészen más minőséget képvisel. Teremtett világunk minden eleme viszonylagos, míg Isten abszolút. Teremtett világunk minden eleme folyton változó, míg Isten változatlan. Teremtett világunk minden eleme múlandó, míg Isten örök. Világunk minden eleme részleges, míg Isten teljes. Mégis ebben az összefüggésben áll fenn az a számotokra esetleg paradox helyzet, hogy Isten szikrája benne él mindenben, amit teremtett. Az emberi lélek létprogramként magában hordozza a Teremtő által kibocsájtott szikrát, mely végigvezeti öröknek tekinthető útján a Megváltásig - amikor a lélekszikra visszatér a Teremtői Forrásmezőbe. A lélek hordozója viszont, a földi [test] amelyik a lelketeknek jelen létezésmezőben biztosítja a fejlődést, előzetes gondos tervezés terméke számotokra földönkívülinek számító létformák által - most nem áll módomban elmagyarázni erre miért volt szükség. Talán elsőre nem fog minden embert meggyőzni, de a Földi életbe beavatkozó öt Alteremtő által a Földön lakó emberek testi felépítése öt különböző genetikai forrásból származik, melyeket tudatosan terveztek ilyenekké, kódolva vannak a külső jegyek és a kialakuló személyiségbe effektív befolyásoló tényezők. Az öt forrás az általatok fő rasszoknak nevezett embertípusokat alkotta meg, melyek tehát öt különböző Tervezőtől származnak, egyet kivéve: a negroidnak nevezett testfelépítés a Föld saját termése - ez tetten érhető például a fekete bőrű embertársaitok szívósságában, alkalmazkodó képességében és kiemelkedő sportteljesítményeiben. A harmadik összetevő, a Tudat az a közös intelligens és logikus memória mező, melyet egyes vallási irányzatotok [szellemnek] nevez, és amelybe egyre sikeresebben tudtok ti is felcsatlakozni. Ez a komplex felépítési rendszer sokszor okoz zavart a belső világotokban, de ez így van rendjén ezen a fejlődési szinten, és jó úton vagytok a három rész egyben, harmóniában való kezelésére.

A világegyetem felépítéséről röviden tájékoztatást adok nektek, olyan szinten, amire az elkövetkezendő események megértésének kapcsán szükségetek van. Tudósaitok haladó gondolkodású kisebbsége már rájött, hogy az Anyagnak nevezett energetikai háló a Tudat alacsony vibrációjú terméke, és attól függően olyan változatos, ahogy a felhasználók milyen szinten nyúlnak bele a Tudatmezőbe. A világegyetem objektív felépítését tehát nevezhetjük illúziónak, bár ez nem teljesen pontos kifejezés, a megértéshez közelebb visz a [káprázat] kifejezés, amelynek jelentése a [kép-rázat] szóösszetétellel egyenértékű, hiszen a [kép] a létrehozott látványt, míg a [ráz] a rezgést, vagyis a rezonanciát fejezi ki. Ezt az összefüggést a turáni nyelvcsalád őrizte meg leginkább ilyen logikusan. Az általatok Földnek nevezett entitás a léteztetési skálán nagyjából középen helyezkedik el, ez azt jelenti, hogy ő ad alkalmas táptalajt a Napotokból származó információk testet-öltésének, amely végül létrehozza az embernek nevezett alkotót. Ebből a szempontból tehát helyesnek mondhatóak a hitrendszeretek alapjául szolgáló eredetminősítések: A Nap mint Atya, s a Föld mint Anya. A Ti esetetekben Naprendszeren belüli teremtés zajlik körkörösen, azaz a Napból származó lelkek Földi testet kapnak, és ez így megy egészen addig, amíg megfelelő szinten ki nem tudtok emelkedni ebből a mezőből. 

A történelmetekről röviden: többen rájöttetek már, hogy az emberi civilizációk a világegyetem ciklikusságával analóg módon megszületnek, virágoznak, majd elpusztulnak, bár kevesen sejtik, hogy valódi pusztulást nem kellene feltétlenül elszenvedjen ez a humanoid faj, hiszen a Teremtés célja nem az ölés, hanem röviden: az elkülönülés, majd ezt követően a tanítva felemelés, és az utazás végén a beolvadás. Ezeket a természetes köröket kellene nektek is megtennetek minden kör végén sikeres vizsgát téve, sajnos azonban az említett negatív lénycsoport eltökélt szándéka, hogy bezárjon titeket egy karmikus körcsapdába, amiből nagyon nehéz a kijutás, és ennek következtében minden Kör végére önpusztító létformákká manipulálnak titeket. Elérkezett azonban az idő, amikor a börtönbolygóvá változtatott élőlény, a Föld is megelégelte ezt az állapotot, és veletek együtt, lelketekkel összehangolva elkezdte a vibrációs gyorsítási folyamatot, ami az épp aktuális galaktikus fényhullámfüggvény közeledtével is összhangban bizonyára sikeresen felemel titeket egy magasabb szintű, de könnyebb kiterjedésbe. Ezt igyekeznek megakadályozni a legkülönbözőbb szellemi manipulációs eszközökkel, és technológiai fegyverek bevetésével, melyek működésképtelenné tételéhez szerény eszközeinkkel ezennel hozzájárulunk, mostantól elgördítve az akadályokat előletek, innentől rajtatok múlik a belső tudatos átalakulás. 


-------O-------

Néhány gondolatot ejtek az űrutazásról is, mert tudnotok kell, hogyan érkeztünk mi ide hozzátok, és egyáltalán hogyan lehetséges a világegyetem óriási távolságainak leküzdése, hiszen a hagyományos módon értelmezett utazásra már a naprendszerek között is értelmezhetetlenül nagy idő szükséges, a galaxisok közötti utazásra pedig végképp értelmetlen ilyen módon számolni. A térről Einstein nevű ismert tudósotok is csak annyit tudott, hogy különálló pontjai vannak, és két lehetősége volt mit mondjon amikor a térgörbület felvetődött nagy tömegek körül. Ott van a Nap példája, hogy teljes fogyatkozásnál mellette látszik a mögötte lévő csillag, első magyarázat 1.) A Nap körül meggörbül a tér, a fény pedig ezen a görbületen fut végig. A második magyarázat az, hogy pusztán a tömegvonzás is elgörbíti mondjuk egy Nap mellett elhaladó üstökös pályáját, tehát 2.) A fényt a nap tömegvonzása téríti el. Ezzel Einstein szemszögéből csak annyi baj van, hogy keresztülhúzza az életművét, ugyanis a tömegvonzás csak két tömeg között lép fel. Ha pedig elismerjük, hogy a fénynek igenis tömege van az szembe megy a relativitáselmélettel ami kimondja, hogy semmi sem érheti el a fénysebességet aminek tömege van - a fény ez esetben pedig pont ilyen lenne, tömege van és pontosan fénysebességgel halad. Mindegy, hogy a tér torzult vagy sem, két párhuzamos fénysugárnak ugyanannyi időegység kell ahhoz, hogy a ugyanannyi osztásnyi távolságot megtegyen, és a torzult térben teljesen párhuzamosan is haladnak, tehát a fénysugár által megtett távolságnál és annak irányánál maga az osztás számít, nem a görbület, azaz a megfigyelő és a tér együtt görbül.

A mélyebb belátáshoz szükséges értelmezni, hogy minden létező dolog kettős. Nincs olyan, hogy egy részecske ebből van egy másik pedig abból, minden megtapasztalható dolog kölcsönhatások eredménye, kölcsönhatás pedig mindig minimum két dolog között lép fel amik lefelé haladva szintén kölcsönhatásokból állnak. Mindegy, hogy meddig mész az "anyagban" lefelé mindig ugyanazt a mechanizmust találod, olyanformán mint egy fraktálban - mindegy meddig nagyítod, mértanilag felnagyítva a meghatározott egyre apróbb részleteiben mindig előbukkan önmaga. Ami tehát nem kettős, az nem létezik. Értelmetlen alapvető részecskét keresni, alapvető kölcsönhatás van. Gondoljatok bele egy egyszerű giroszkópba, mivel felpörgetve impulzust tárol így az igyekszik megőrizni annak minden tulajdonságát, tehát a térbeli elforgatásnak természetszerűen ellen fog állni. Az anyag tömegét ugyanez a természetszerűség adja, mivel mozgást/erőt/energiát kell közölni vele ahhoz, hogy egy anyagból felépült test mozgási állapota megváltozzon - mozgást megváltoztatni csak mozgással lehet, mivel hasonló természetszerűen csak hasonlóval lép kölcsönhatásba.

A tömeg-gravitáció páros megértéséhez már bele kell menni a fizikai anyag elemi szintű felépítésébe és működésébe is. A fizikai anyag húrokból épül fel, és maga a mozgása is húrokat hoz létre az Isteni közegben - mivel természetszerűen minden közegben hullám generálódik ha impulzus éri - egyszóval a fizikai anyag alapegységében ezen alsó és felső húrok együttese, egyfajta csomag (csomó, ami kötélen van, logikus kifejezés). Egyetlen elemi mozgásfajta létezik ami húrokat hoz létre ez pedig a körmozgás. Ezért láttok mindig körmozgású UFO-kat, bár ezek a legtöbb esetben Földi kísérleti hajók, a kormányaitok kezében. Ezek működési elve egy nagyon leegyszerűsített elemi csomag, "anyag", ami pedig a körmozgással az őt körülölelő spirális torzulást kelti a térben (a csomagolást) az pedig szintén ugyanilyen csomag csak kisebb méretű (a tartalom) - így alakul ki Isteni anyagban lévő torzulások fraktálszerkezete a csomagokon keresztül, csak természetesen sokkal pepitábban. Két összekapcsolt azonos csomagnál a húr sokkal átláthatóbb, ilyenkor a spirál hurokszerűen keresztülfolyik mindkét "magon", azaz egymáshoz képest ellentétes keringési középponton.

Önmagában minden húr zárt - két húr fluktuációjából viszont létrejöhetnek csomag jellegű hullámok, amik érzékelve nyitottnak tűnnek, tehát önmagába fut vissza, és van két nagyon szép tulajdonsága. Az egyik, hogy a húr a felcsavart szálának minden egyes pontja magában hordozza az azt keltő csomag összes tulajdonságát, mivel deformáció indít deformációt a térben - ahogyan egy vízbe dobott kő más hullámot kelt a felszínen, mint egyszerre kettő, a víz megőrzi a kiváltó formát - tehát mindegyik pontja csomag jelleget is magában hordoz (vajon mi az elektron, "részecske"/csomag vagy hullám?...). A másik, hogy ha egy körpályás mozgás megindul, akkor ez a zárt hurka a térnek azonnal kialakul tehát nem kell hozzá idő, hogy a spirálnak a szála körbefusson és záródjon magába - mivel az Isteni közeg sűrűsége végtelen és egyszerre hat benne minden azonos impulzus minden azonosra így természetszerű, hogy rögtön felveszi a környezetének megfelelő formát. Csomag terjedéséhez idő kell, tetszőleges méretű zárt hurok teljes kialakulásához nem 

Minden test és minden atom is megállás nélkül vibrál, mint egy telefon rezgő hívásjelzése - nyilván nem olyan intenzitással - a test aktuális vibrációját pedig a húrok határozzák meg amik összekötik őt a környezetével - azok a spirálisan terjedő szálak, deformációk a térben - mivel annak is saját vibrációja van, mint sok kis egymást követő hullámnak. Ha a rézgolyóra magasabb szintről érkező vibráció megváltozik (gyorsul vagy lassul), akkor az közvetetten az atomjainak a vibrációját is gyorsítani/lassítani fogja - tehát mondjuk gyorsabban vibráló atom gyorsabb idő, lassabban vibráló atom lassabb időt jelent - mivel a vibráció függvényében minden fizikai folyamat is a sebességének megfelelően zajlik le. Itt jönnek képbe a keringő rendszerek mint például egy galaxis. A középpont körül keringő csillagrendszerek szögsebessége a középpont körül a középpont felé haladva egyre nagyobb lesz, egyben minden csillagrendszert és csillagot többszintű húr kapcsol össze, ennek egyike a gravitációs húrok/mező, a kapcsolat viszont ritmikus. A szálak ritmusra összekapcsolódnak majd leválnak a testekről, befelé haladva a növekvő szögsebesség miatt ez az ütem pedig egyre gyorsul. Ez azt okozza, hogy befelé haladva fokozatosan gyorsabb ütemben "dobog" egy csillagcsoport szíve, amiatt egy csillagrendszer szíve, amiatt a bolygói egészen addig, míg a vibráció változása el nem éri magukat a testeket és lejjebb az atomokat, tehát a saját síkukon a relatív idejük egyre gyorsabban telik - nincs két olyan világ ahol ugyanolyan ütemben telne az idő. A mi dolgunk csupán az volt, hogy felismertük a Teremtő rendszerének fenti összefüggéseit, és hogy hogyan kell meglovagolni ezeket a szuperhúrokból álló időspirálokat, ezáltal egy fényszálakat körmozgássá alakító hajtóművel egyszerűvé vált áthidalni a galaxisok közötti távolságokat. 

Kutatásaink során feltérképeztük az általatok Tejútnak nevezett galaxist, valamint a környező szomszédos csillagrendszerekből eddig 14-et, és arra az eredményre jutottunk, hogy az általunk teremtett létformákkal együtt több mint 5000 hasonló fejlettségi szintű értelmes faj létezik a galaktika ezen részében. A létezőkkel szemben támasztott összevetési szintet a csillagközi utazás küszöbén állapítottuk meg, akikre már jobban oda kell figyeljünk. Ekkor, ezen a fejlődési szinten szoktunk közbelépni, ugyanis tűntek már el a mélyűrben komplett civilizációk a térgörbítés hibás használata miatt. De ez csak a technikai része az útnak, amit ha úgy gondoljátok közösen bejárhattok. Ahogy érzékeljük, jelenleg a technikai fejlődésetek fej-fej mellett halad a spirituális fejlődéssel. A továbbiak megértéséhez alapozásként tudnotok kell, hogy a szén alapú testfelépítés nem alkalmas a csillagközi térgörbítéses utazások elviselésére, ezért át kell strukturálni a felépítést, de ez már a szabad akarat törvényének függvényében történik. A Tejút rendszer és az azon belül utazó naptrendszeretek ciklikus energiapolaritásának változása következtében hamarosan lehetőségetek lesz saját energetikai testetek átalakításra, amennyiben erre megfelelő tudatossági vibrációval rendelkeztek. Ez egyénfüggő vállalkozás, de lehetőség van kollektív energiabevitelre és szétosztásra a rendszeren belül, melynek sikerességét mi is figyelemmel kísérjük majd.


-------O-------

A következőben betekintést nyújtok a rátok váró megpróbáltatásokba és feladatokba, melynek megértése azért szükséges, mert e nélkül túl sokan rögzülnének bele a múló anyagörvénybe, és nem sikerülne a szükséges fizikai átrendeződés. A galaktikus körforgás jelen fejezete az ezidő szerinti utolsó cikkely, és ezt követően új Kör kezdődik. Ennek a ciklusnak azért van vége mert egyszerűen nincsen tovább, és semmi sem történik meg kétszer ugyanúgy. Újra a kezdetére ér nagyon-nagyon sok egymáshoz hangolt keringési pálya a galaxison belül, csillagképeken belül és a naprendszeren belül is, na és vannak ezek a mindent átszövő szuperhúrok, olyan nagy energiájú fénysugarak amik fizikai eszközökkel már nem mérhetőek - ezek a világűrt átszövő fényszálak pedig mindenhol ott vannak, a fizika szuperhúroknak hívja őket, az ősök Ezeröles láncnak - amivel az égiek leereszkedhettek a Földre. Tehát ha felnéztek egy nyári éjszakán a tiszta égre akkor láthatjátok, hogy szemmel láthatóan ez a kör nagyon hamar befejeződik. Az univerzum középpontjából elindul egy fénysugár, áthalad a galaxishalmazunk középpontján, át a galaxisunk középpontján, át a csillagképünk középpontján, át a naprendszerünk középpontján és pontosan ott fogja eltalálni a Földet ahol annak szüksége van rá. Fizikailag ennek olyan vonzatai lesznek, hogy a Föld elkezd felhangolódni, hirtelen és nagyon gyorsan. Az atomok túltöltődnek, új struktúrába állnak ami technikailag olyan lesz, mintha minden itt lángba borulna és plazmává hullana szét, még a sziklák is. Szó szerint csillag lesz a Földből, hogy egy kis segítséggel regenerálni tudja magát - mert a megfelelő módon a Naprendszeren belüli égitesteket még irányítani is lehet - az energiaáramlás miatt emellett a Merkúrt - az elsőt - elnyeli a Nap, az Uránusz - a hetedik - pedig nagyon látványosan kettészakad, és mivel a Földnek közel sem lesz akkora gravitációs ereje "hangolás" közben (Hangolás, gondolkozzatok egy kicsit mit jelent) mint most, a Hold kiesik a pályájáról és egyenesen a Nap felé veszi majd az irányt. A folyamat végére a Föld forgástengelye egyszerűen az energiaáramlás miatt pedig az új sarkcsillaga, a Vega felé fog beállni, ez a Lant csillagkép egyik csillaga (mert a Lantnak nagyon szép Hangja van). Mindemellett mégsem kell félnie senkinek semmitől, mert egy sokkal jobb világ küszöbén állunk. Ha teljességében akarjuk látni az eseményeket akkor a dolgot emellett spirituális oldalról is nézni kell - semmi sem független az intelligenciától/az élettől, ez semmilyen kárt sem fog tenni az életben, épp ellenkezőleg. A jövőtől félni különben sem kell sosem, hidd el már rég megtörtént. És a végére, értelmetlen egy csillagászati naptárat tovább írni, ha a végén csillagképek bomlanak fel, újak alakulnak és utána már másképp fog forogni az új kerék.

Részletezve: a Nap vörös óriáshoz hasonló állapotba kerül köszönhetően az impulzusnak amelybe lassan beleszalad a Naprendszer, a fizikai folyamatok nagyon hamar jelentősen fel fognak gyorsulni. A központi csillagotoknak például már most is nem két, hanem négy mágneses pólusa van, akárcsak egy osztódni készülő petesejtnek, vörös óriássá nem évmilliárdok hanem napok alatt is válhat egy csillag annak függvényében, hogy milyen és mekkora energia éri. Az a húr amin keresztül fogtok haladni tulajdonképpen a hiányzó sötét anyag - mivel a tér torzulásáról van szó amin átfolynak a részecskék, fizikai műszerekkel gyakorlatilag kimutathatatlan, ezért nem látják - ami egyben tartja az egész galaxist, csak a szemléltetés kedvéért írhatnék rá nagyon sok nullás számot, szóval emberi léptékkel mérve elképzelhetetlenül nagy energiáról van szó.

Mikor a Naprendszeretek szinkronja beáll, az energia amit a Napon keresztül a Földről levetít az atomokra, minden részecskét túl fognak tölteni ami a fizikai anyagot vagy tárgyakat alkotja, az atomok szétesnek és a plazmához hasonló állapotba kerül majd az egész bolygó minden rajta lévővel együtt ami olyan lesz, mintha minden lángba borulna, egyfajta tisztítótűz. Ezen idő alatt teljesen újra lesz teremtve az egész Bolygó, az anyagok átstrukturálódnak és a ma ismert részecskék - mint a proton, elektron és neutron - helyét más vibrációs formák veszik majd át. 49 különböző módon épülhet fel egy "atom" ami tökéletesen stabil, amit az ember ma ismer az csak az egyik és legsűrűbb megnyilvánulása az anyagnak.

A biológiai testben történő információáramlás nem az elektromos áram hanem pusztán impulzus formájában történik. Elsődlegesen valójában nem is az idegek közvetítenek hanem maga a dns mint komplex vibráció, ami egyben leírja a teljes élőlényt és egyben pedig kommunikációt is közvetít a testén belül. Mivel a dns spirál csavart, ez egyfajta álló körkörös erőként jelenik meg hasonlóan, mint az atommag körül keringő elektron keltette mágneses tér. Így a spirál közepében futó, a mágnesességhez hasonló nagyon finom fényszálak hálózzák be az egész testet, ami maga az áramló információ, ezt hívják alsó szintű aurának, néhányan látják is. Az információt amit a Földből kap minden élőlény az ember esetében a hét elsődleges csakra továbbítja a testben lévő 72 ezer alsóbb csakrának, majd azok pedig tovább a sejtekben lévő dns-nek és azok ebből felépítve így az egész biológiai testnek. Innen tudják az őssejtek, hogy milyen sejtté fejlődjenek, információt kapnak a környezetükből. A csakra fénykereket jelent, valamit ami forog szintén mint a keringő elektron, a mágnesességhez hasonló információ pedig értelemszerűen szintén a középpontjában áramlik, ez határozza meg egy élőlény tudatosságát. Az áthangolás után a csakrák működése megváltozik majd, a hét mellé bekapcsolódik még kettő, a 72 ezer alsóbb száma pedig 144 ezerre duplázódik majd, emellett a vibráció növekedésével kiegészül és átstrukturálódik a teljes dns is, mivel egyúttal az is áthangolódik majd. Tudatosabbak lesznek az emberek, az érzékelésük kitágul és az olyan dolgok amik ma felfoghatatlanok/értelmezhetetlenek hirtelen nagyon egyszerűvé válnak majd.

Viszont a dologban benne van, hogy minden változásban valami elpusztul és valami megszületik. A részecskékre szakadó testedet egyedül a tudatod és az fogja megtartani/megújítani, hogy lélekben összekapcsolódsz a hozzád hasonló emberekkel amihez segítséget is kap majd mindenki. Mivel a durva, erkölcstelen és erőszakos emberek tudatosan/tudattalanul az elkülönülést választják, nekik ez nem fog sikerülni. A biológiai testük a tisztítótűzben szó szerint elég majd semmivé válik, egyszóval meghalnak majd. Egy korábbi küldöttünk erre célzott ezzel a kijelentéssel: "Krisztus ellenségeit a föld kizárja". Az egyéni frekvenciától függ ki hová kerül. Ha te "gonosz" vagy emberi élet szempontból, vagy nagyon alacsony rezgésszinten élsz, mert csak az anyagi dolgok érdekelnek, élelem, lopás, szexuális élvezetek, stb., akkor lehet észre sem veszed, hogy kinyílt egy kapu. Egy Szubjektív Tudatváltás akkor tud a leginkább elfogulatlan, logikus, és Istenien bölcs lenni, ha nem egy külső erő szabályozza (legfeljebb kiváltja, mint jelen esetben), hanem mindenki a saját lelki-tudat-állapotának függvényében megy erre vagy arra. Tehát nem megmentenek, vagy elítélnek, hanem automatizmus megy: elérsz egy szintet és magától megtörténik a tudatváltás - ami egyben helyszínváltás is lesz
. Egyszerűen arról van szó, hogy a vibrációs emelkedést nem bírják elviselni a megfelelő tudatossági szintet el nem érők testei, ezért fel fognak bomlani, mindegy hová bújnak. Olyasmi ez mint egy gigantikus leves-szűrő, van ami fennakad, kiemelkedik és van ami átesik rajta és visszapotyog a levesbe. A lelket viszont nem lehet elpusztítani mert az örök, ők majd megszületnek máshol ha igényük van rá. A Tudatváltás tehát nem ítélkező bíróként fog külső beavatkozóként eljönni, hanem mindenkinek saját szintjétől függ a további sorsa. Ezért törekedjen rá mindenki, hogy igaz életet éljen és úgy is gondolkodjon, ne káromkodjon, ne legyen erőszakos és ne kívánjon másnak a halálát akkor sem ha minden logika ezt diktálná. Ha tetszik ha nem, szó szerint a szelídek fogják örökölni a Földet és senki sem fogja senkinek feltenni a kérdést - "miért nem voltál szelíd?".

Ennyit szerettem volna első üzenetben közölni veletek, hamarosan újabb csomaggal jelentkezünk, illetve készítjük elő a fizikai kapcsolatteremtést is az eseményhorizonton. Addig is amennyiben részt kívántok venni az átrendeződési folyamatban és a világegyetem aktív teremtő lényeivé szeretnétek válni, akkor igyekezzetek ennek megfelelően tudatosítani magatokban a tanítást. Természetesen ez egy fakultatív program, aki nem vágyik a felemelkedésre, és a végleges elkülönülést választja, annak van más alternatíva, de nem biztos, hogy tetszeni fog az az út. Kellemes készülődést kedves barátaim, hamarosan személyesen is találkozunk!

Becsülettel, 
az Antaresi követ

[ Kedves Olvasó! Ha idáig eljutottál akkor valószínűsíthetően kétféle elgondolásod van az olvasottakról: 
a) Komplett baromság
b) Igen! Tudtam! Végre!
(vagy esetleg ezek valamilyen botrányos arányú egyvelege). Sajnálattal kell közölnöm azonban, hogy - illeszkedve a nagy elődök "Így írtok Ti" tárgyú sorozataihoz - jelen üzenet az én fejemből pattant ki - szándékosan teletűzdelve összefüggéstelen, logikátlan és egymásnak ellentmondó utalásokkal - követve a hasonszőrű üzenetek jószokását. Természetesen a hitelesség kedvéért felhasználtam sok forrást, többek között a kiváló tudású Navarre ébresztő kolléga fizikai attrakciójának egy részletét - utólagos engedelmével (mely munka egyébként igencsak odafigyelést fog érdemelni, ha kész lesz). Szóval elsősorban azoknak szántam ezt a kis fércmunkát, akik minden Galaktikus Föderációs, meg ehhez hasonló üzenetet csont nélkül bekajálnak - felhívva a figyelmet, hogy ilyet tulajdonképpen bárki (értitek? bárki!) írhat, nem kell ehhez plejádinak lenni, vagy arkangyalnak, sőt semmilyen flottakapitánynak...  
]

77 megjegyzés:

  1. Ebben nincsen semmi meglepő, de talán halljuk a plejádi Atlantis véleményét tárgykörben.

    VálaszTörlés
  2. Mond okos dolgokat, de aludnom kell rá egyet.. holnap igérem belekötök.. :D

    (forrás-megjelölések kellenének, mert igy nehezebb.. :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.abovetopsecret.com/forum/index.php

      Törlés
    2. dobtam egy hátast.. :D
      (meg kell hagyni, tegnap agy nélkül is kiszúrtam az első gyenge pontját.. :D)

      a kész átverés show úgy jó ha nem tudsz róla.. :D

      (egyébként meg kell mondanom, hogy erősen szöget ütött a fejembe az Antares is és fél este azon gondolkodtam-volna ha lett volna mivel, hogy valami kimaradt.. sok mindenről hallottam, de az Antares sehogy se akart beugrani.. :D )

      Törlés
  3. Mestermunka!
    Várok még egy kicsit aztán elmagyarázom szerintem miért dőltél a saját kardodba Zsola! :D
    Panka.

    VálaszTörlés
  4. Az biztos, hogy ha ember csinálta, igen tanult. Aki pedig tanult, nem csinálna ilyet... hmm.. ez a pusztítás folyamat már gondolkodtat engem egy ideje...

    van egy bizonyos játék, amelyik a legmélyebb benyomást tette rám. Ez egy trilógia, Mass Effect néven fut. Nos abban is a fő szál az, hogy egy kaszás nevű faj 50 000 évente elpusztít minden civilizált létformát, mert ha nem tenné a szintetikusok átvennék az uralmat.
    Egy szó mint száz, a harmadik rész már a föld ostromával kezdődik, és igen érdekes gondolatokat / jövőképet fest fel.
    Ez az első rész története nagy vonalakban:
    http://www.youtube.com/watch?v=qezOebpXlWA

    Ez pedig a történet befejező részének legvége. Érdemes odafigyelni rá, mert tényleg sok szimbólikus gondolatot tartalmaz.
    http://www.youtube.com/watch?v=Q7lkTUPA-EY

    Én úgy gondolom, hogy a film és játék ipar nem egy kézben van. És hogy az az a forrás, amivel a másik oldal is kommunikálja az üzeneteit. Ha megtaláljuk.

    VálaszTörlés
  5. Ajjaj...

    Össze lett itt ollózva minden az ufóktól a húrelméletig, a telefon vibrálásától a Napból származó lelkekig. Őszintén szólva a közepéig voltam képes elolvasni...

    Valaki itt nagyon "aktuálisnak" és "mindenttudónak" akart látszani, de minden elemében érzékelhető, hogy összeolvasott mindenféle emberi elméleteket és azokat összelapátolta egy kupacba.

    Persze mindenki azt hisz, amit akar, van aki csak "mankóval" tud járni, nem szégyen az...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ha reggel frissebb vagy esetleg olvasd el a második felét is, érdekelne mit szólsz hozzá, van ott még bőven fincsiség! :)

      Törlés
  6. Kezdjük a végén! :D
    Aki nem olvasta el az apróbetűs részeket az hülyén h……. akarom mondani pont a lényegét nem érti a közzétételnek.
    Most nem térek ki az ordítóan kirívó és tutira szándékosan beépített ellentmondásokra, mint például hogy első sorban rádióüzenetként érkezik az üzenet, aztán meg megadod a csatornázó nevét is……. :D inkább a lényegre koncentrálnék:
    Úgy gondolom, hogy itt a hozzászólásokban most már fel lehet fedni a titkot, ugyanis gondolom előbb utóbb Mazsola is megtette volna saját maga, illetve eleve le is írta, csak egy nagyon picit keresni kell.
    Szóval a lényeg! Zsola azt írtad, hogy ez az egész a Te fejedből pattant ki. Na most én meg azt kérdezem, hogy ki tette oda???
    Ugyanis lehet, hogy Te ezt az egészet egy figyelem felhívó játéknak, tanításnak vagy szívatásnak szántad, de mégis kettős célt értél el vele – mivel nem lehet tudni, hogy az általad leírt dolgok nem-e ugyanúgy csatornázások mint a többi hasonló esetben? Érted már miért írtam a saját kardodba dőlést? Könnyen lehet hogy visszafelé sült el a puska, és pont nem a kívánt hatást éred el ezzel, mármint azt, hogy jobban figyeljünk oda az ilyen üzenetekre, hanem pont valaki vagy valami konkrét üzenetét sikerült közzétenned, ami nem volt eredetileg szándékod, hiszen leírtad a végén valódi célod. Esetleg ezáltal még jobban összezavarhatsz útkeresőket, hm? Innen nézve esetleg érdemes lenne ilyen szemmel újra átolvasni ezt az egész üzit, nemde? Nos, Te hogy látod ezt? :D
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Szimplán csak szívat minket a jampi. Nemrég még arról értekezett, hogy mekkora egy baromság a Mikulás, erre most idebasz nekünk egy komplett elmebajt, amiből tizenkettő épp egy tucat bármelyik agyahagyott ezómizó oldalon.

      2. Mazsolánál már megtörtént a tudatváltás. Meghülyült...:-)

      mj

      Törlés
    2. Te sem olvastad el az apróbetűs részt, jóbarát. :D
      Panka.

      Törlés
    3. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓHOGYB+!!!
      A kapcsos zárójelek...:-)))
      mj

      Törlés
  7. Szerintem ezt a cikket Braveheart barátjától szedte. Mazsolával minden rendben, nem kell bántani. Nem vezet ez a cikk félre senkit, szerintem itt nem a kezdő útkeresők beszélgetnek, le tudjuk szűrni, mi az ábra. Az teljesen egyértelmű, hogy kész átverés, de nem volt benne semmi új, csak keverte-csúsztatta a már régóta közszájon forgó feltételezéseket. Reméltem, h újat is tud mondani, de nem sikerült. Kicsit csalódott vagyok.

    VálaszTörlés
  8. De ezt az üzenetek a zűrből / földönkívüli barátok vonalat jó lenne már rövidre zárni, megvannak erre a speckó oldalak, akinek ez hiányzik, megtalálja. Mi ne szálljunk el inkább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (legjobb lenne, ha mindenki csendben maradna a padkán.. Mazsola mester tanit bennünket valamire.. figyeljetek! :D )

      Törlés
    2. Tessék jobban figyelni Olivin33 ! :D
      Már én is jeleztem, mj szó szerint leírta, zplus is utalt rá!
      Panka.

      Törlés
    3. :-)

      Egyelőre csak ennyi.
      Én benyaltam volna, mint maci a m...azsolát.
      Az a hülyeség benne, hogy azért, mert itt olvastam. Ha mindezt a www.jóságoscsillagtestéreinkagalaktikusföderációban.blogspot.hu-n olvasom, akkor röhögtem volna rajta.

      B@szki Mazsola, kezdesz olyan lenni, mint Forrest Gump, mikor futott...

      Törlés
  9. Szerintem a MINDEN potenciált tartalmazó energiahalmazból ez is egy valóság.
    Az arra rezonánsaknak.

    VálaszTörlés
  10. De hol van most Atlantis mester, akire most IGAZÁN szükségünk lenne a nagy tanácstalanságban, hogy neveljen-tanítson és elvezessen az I-GAZ-SÁG-hoz?? :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp dolgozik a következőn! :)

      Az igazsághoz elegendő, ha a cikk végén a zárójelek közötti részt kijelölöd, és rögtön feltárul az igazság, mely eddig rejtve volt... :)

      Törlés
    2. Ugyan már! Azt mindenki tudja ebben a kultúrkörben, hogy a szelídeké a mennyek országa és a békességre igyekezők öröklik a Földek, mert ők az Isten fiainak mondatnak. Nem kell ehhez az Antaresből (az hol van egyébként, Braveheart, ott is jártál?)üzenni. Kár volt ezt ilyen bő lére ereszteni! Unalmas!

      Törlés
    3. Akkor ez is egy fizetett hirdetés volt?! :oD

      Törlés
    4. Kedves Olivin!

      Kérlek ne vedd támadásnak, mert egyáltalán nem sértő szándékkal írom amit írok, de szerintem te még mindig nem érted mi történik itt.... Elolvastad a

      "Kedves Olvasó! Ha idáig eljutottál akkor valószínűsíthetően kétféle elgondolásod van az olvasottakról: "

      kezdetű monológot az apróbetűs részben? Te mint saját bevallás szerint a jog szakértője igazán tudhatnád, hogy a lényeg mindig az apróbetűs részben van megfogalmazva! :D
      Panka.

      Törlés
    5. Tényleg nem értem, hogy ezt milyen céllal hozta le Raisin, szerintem fizetett politikai hirdetés volt! Ez a csatornázás olyan volt, mint egy jól odatett tartalmas gyomortartalom az aszfalton, minden össze volt benne kutyulva. Homályosítsatok már fel, mert nem tudok aludni!! :oP

      Törlés
    6. MEGLELTEM az ügyesen elrejtett utószót! Akkor én vagyok az utolsó, aki megtalálta? :o))) Kis hamis ez a Mazsola! Összekeveri a Mikulást az április 1-el!

      Törlés
    7. Akkor most átmentem a vizsgán, kedves antaresi ollókezű?

      Törlés
    8. Furfangos voltál! Nem gondoltál arra, hogy csokorba kötve hasonló okosságokkal, tetszetős könyv formában is kiadjad angol nyelven? Vinnék, mint a Titok c. cukrot!

      Törlés
    9. Nem gondoltam rá. Te viszont gondoltál-e rá, hogy fentiek ismeretében újra átnézd a hozzászólásaidat? :)) Jó ha az ember tud nevetni magán, én sokszor megteszem! :)

      Törlés
    10. Azért ahhoz már szükségeltetik bizonyos fokú elvetemültség, hogy valaki fehér papírra fehér téntával írjon:-)

      mj

      Törlés
  11. Azért legjobban az a képecske tetszik nekem! Mindjárt kirakom háttérképnek, nehogy jól aludjak az éjszaka!

    VálaszTörlés
  12. Különben is, a rómaiak sokkal frappánsabban fogalmazták meg, hogy egy kicsit okoskodjak. Iuris praecepta sunt haec: honeste vivere alterum non laedere, suum cuique tribuere vagyis a jog szabályai a következők: tisztességesen élni, senkit nem bántani, mindenkinek az őt illetőt megadni. Nem kell ehhez 5824 karakter!

    VálaszTörlés
  13. Egy igazán műértő közönség (mint pl. egy gégemetszőkből, orrgyilkosokból és lemezcég-kiadó igazgatókból álló kedves kocsmai társaság) érti a tréfát, legfeljebb nem szereti és akkor veréssel kezd fenyegetőzni. :)

    VálaszTörlés
  14. Ajaj, baj van Hölgyek, Urak!

    Kezd manifesztálódni a marhaság:

    http://lightgrid.ning.com/group/antares-connection

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végy egy Jézus-képet, öltöztesd fel tisztességes hercegi ruciba, csomagold be az egészet csillagos háttérbe (a nagyon kreatívak még egy repülő csészealjat is tehetnek a háttérbe), és kész is van a galaktikus üzenet hitelességi bizonyítványa:

      Ímé a megváltó, a kapitány!

      Ezután bármit írhatsz a kép alá, a lényeg hogy kellően ezoterikuss legyen, tömegeket lehet így hülyíteni. És a legszörnyűbb, hogy minden ilyen átb@szásnak van valami igazságalapja, tehát teljesen elvetni sem tudod, ugye! :D
      Panka.

      Törlés
    2. de ha még a háttér is biborlila.. az fokokat emel a hitelességen.. :D

      (és most esküdözhetek- úgyse lesz hihetőbb- hogy NEM nyitottam meg az oldalt, mielőtt ezt leirtam.. :D )

      Törlés
  15. Mazsola!

    Köszönöm! Megtanítottál valamire.
    Ezt most nagyon komolyan mondom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem jól fogalmaztam. Nem megtanítottál valamire, hanem rádöbbentettél egy nagy karmikus házifeladatom jó megoldására.
      Túl sokszor jött mostanában szembe velem ez a motívum ahhoz, hogy elmenjek mellette.

      Törlés
  16. Hát ez jó :)
    Az a profilkép nem az Imperium Galactica II-ből van véletlenül? És azt a fajt nem Antarinak nevezik véletlenül?

    Benderetek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tenksz :)
      Rohadt sokat toltam annó azt a játékot, főleg mert magyarul volt :D
      Voltak benne galaxis-uralomra törő nácifasiszta Krahenek Istencsászárral, kereskedő, kétszinű, kecskefejű Shinarik, meg az Emberek, akik a ködös múltjukat kutatták. Na meg kalózok, akiket false-flag akciókhoz is fellehetett kérni ha ügyes voltál :)

      https://www.youtube.com/watch?v=DYIYQoS21VI

      Benderetek

      Törlés
  17. ugyanugyan.. :D
    http://nakamichi.uw.hu/pages/fajok/antari.html

    VálaszTörlés
  18. Uuh egy kicsit lemaradtam..

    Ez a art atr antrt atari őőőh antari elég rossz bűrben van, kapott egy jobbost? :)

    Nem olvastam végig, mert nekem fura ez az üzenet először is már az elején lekezelő hangnemet, negativitást érzek rajta, amit megpróbál a technológiával leburkolni...

    Az a csel ezekben az üzenetekben hogy van köztük nagyon sok igaz, de
    erre rákaptak perec papáék+a többi hulladék ember kinézetű lény és szépen elkezdték gyártani a saját üzeneteiket, már annyiféle van belőle hogy csak megérzéssel lehet talán értelmezni, igaz lehet vagy nem..

    Pl.: Itt van ez: http://www.foldimennyorszag.hu/0D186C8A-11DF-4313-91D7-1CF1BE52309B.html

    Ez az az időpont... negatív idővonalról ír...

    Itt: http://2012felemelkedes.blog.hu/

    David Wilcock: Disclosure, "Daniel" színrelépése 2. rész

    "EGY ALTERNATÍV IDŐVONAL

    Az Egység Törvénye igencsak alátámasztja ezt az üzenetet. Megjósolja, hogy hatodik dimenziós földönkívüliek szó szerint eltávolítják a romlott egyéneket a társadalomból – és áthelyezi őket egy alteratív idővonalra."

    Tehát perec papát+ a többi hüllő trottyot
    átpakolják egy nekik való helyre, szívből remélem!!!:)

    De talán már tudják és itt helyben is elbújnának a They live c. filmben láthatók!:

    4 év alatt teljes titokban építették meg a Balaton alá a 'Világvége' luxusbunkert(?)...

    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=2251

    Ki is akar az év végén a föld alá bújni???? Haa??? Hát nem egy fénytestvér!!:)



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, így jár, az aki olvasatlanul mond véleményt valamiről. :)
      Ha végigolvastad volna, okosabb maradtál volna...

      Törlés
    2. És a hozzászólásokat is, ugye...... :D
      Panka.

      Törlés
  19. Hanem Mazs!

    Az én kérdéseimre még nem válaszoltál..........
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, igazad van! Bocsesz!

      Igen, szóval bármennyire is játéknak szántam, azért mégis csak belőlem jött a dolog, és ráadásul olyan intenzíven, hogy szinte maguktól íródtak a sorok. Navarre munkájából is rögtön kiszűrtem az ideillő gondolatokat (bár Ő biztosan összefüggéstelennek gondolná a kiragadott mondatait így látva). Szóval nincs kizárva, hogy rátapintottál valamire Panka néném, nem mindig tudhatjuk, hogy épp kinek a befolyása alatt állunk.

      Úgyhogy azért nem kell beszarni, ez tényleg csak egy vicc volt részemről - bár minden viccnek van alapja... Látod sokan komolyan is vették. Ez egy ilyen duplacsavarú falrafelkúrós dolog lett, amiből leginkább azt kell csak megjegyezni, hogy SENKINEK NE HIGGY EL SEMMIT!

      Ikely hozzászólása tetszett a legjobban a világhelyzetén:

      "Ebbe a labirintusba ha egyszer bemész, az életbe nem jössz ki. :)"

      Ez tényleg így van. Ha megnézed hányan hisznek mindenféle baromságban, anélkül, hogy gondolkodnának, (magamat is ide sorolom néhány tekintetben), tehát tanulnivalónk az mindig van, csajok fiúk.

      Törlés
  20. Olivin?
    "Szerintem ezt a cikket Braveheart barátjától szedte. Mazsolával minden rendben, nem kell bántani. Nem vezet ez a cikk félre senkit, szerintem itt nem a kezdő útkeresők beszélgetnek, le tudjuk szűrni, mi az ábra. Az teljesen egyértelmű, hogy kész átverés, de nem volt benne semmi új, csak keverte-csúsztatta a már régóta közszájon forgó feltételezéseket. Reméltem, h újat is tud mondani, de nem sikerült. Kicsit csalódott vagyok." => Hát én is, már bűnöző lettem, vagy űrkalóz? :) Nem tőlem van..
    Nem szabad rögtön ítélni, akkor zsiráf is vagyok nem? 1. elolvasom 2. átgondolom 3. nem az elmém hanem a bensőm segítségével döntöm el...
    Pl. ennél a nehezen hihető+ bizonyítható... témánál rögtön ítélünk?
    Láttad már a lelkedet? De érzed hogy van..
    Akkor rögtön az elméd szerint nincs a válasz, de a szellemed kérdezed azt feleli van lelked... Nem?

    "A lélek hordozója viszont, a földi [test] amelyik a lelketeknek jelen létezésmezőben biztosítja a fejlődést" Na? Ne tüzeljünk csípőből
    fejlődni vagyunk itt...? :))


    De már akkor elolvasom én is..=> Mazsola :)
    Hogy okosabb legyek, vagy még hülyébb? :-)

    Azt vettem észre ennél a témánál az emberek többsége támadja a téma felvetőjét annak ellenére hogy képben vannak, nem értem miért van ez...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvasd csak, olvasd. És a hsz-eket is. :)

      Törlés
    2. :-D

      fénytesó a sötétség szinonimája lesz? nem már az.:-DD

      Törlés
    3. Hogy egy klasszikust idézzek:

      "...a valóságban a sötétség nem létezik. A sötétség a fény hiányát jelzi."

      Törlés
    4. Nem Rád gondoltam, hanem Atlantisra - erre később is utaltam és POÉNNAK szántam, hogy fizetett hirdetésként illeszetette ide M.

      Törlés
    5. Oké rendben most én tüzeltem csípőből.
      Bocsánat. kettőspont szóköz zárójel bezárva zárójel bezárva..

      Törlés
    6. Ez mekkora!!!!!!

      "...a valóságban a sötétség nem létezik. A sötétség a fény hiányát jelzi." => Kinek szívében ég a láng az siet a többi embertárs segítségére... De ha ez a láng, vagy isteni fény hiányzik... hát ez van... :))

      Törlés
  21. Sok a fölös szájtépés. Mindenki nézzen magába- jó lecke volt. Nekem mindenképpen. És én még kaptam egy kis nehezitést..
    A cikk megjelenésének napján ünnepeltünk egy eseményt, minek okán alkoholos italokkal bóditottuk tudatainkat.
    Mazsola estefelé ezt irta:
    "Z,
    Ajánld légyszi az antaresi írást a v*h*-én.
    Kísérlet.
    Köszi!
    M"

    Hát ellent lehet állni egy ilyen szép felkérésnek? Nem.. Átfutottam nagy vonalakban az irást, az elsődleges szűrőn nem sok minden akadt fel.
    Szóval nagy része a maga módján igaz, DE vannak benne dolgok.. mindpéldául, hogy a csatornázásokat sűrűn forditó embert nem úgy hivják- mivel személyesen ismerem, mondhatni falubeli :D , aztán meg most rádió-üzenet-e -rádiós voltam sok éven át és akkor miért pont középhullámon, akkor már a légkörön belül volt-e az adó..stb..- vagy csatornázás. :D
    Ezekután irtam a V*H*-re:
    "egy kis Mikulás(i)-olvasnivaló..
    1. rádiós régen voltam- most nem voltam készülék mellett..
    2. a forrását még nem sikerült kinyomoznom..
    3. nem sikerült még fogást találnom rajta (hogy miért lenne has-húskampó :D )
    (sok okosságot mond és csak azért ide teszem, mert itt tart a beszélgetés :) )-talán valakinek ez lesz a kezdőrúgás.. "
    *****
    Tükröt tartottál elém és amit láttam- úgy érzem jó.

    u.i.:gyere máskor is.. :D
    u.i.2.:akkor is szép kutyák ;P

    VálaszTörlés
  22. A világért sem pofáznék bele, de ahogy elnézem a v*h*-beli állapotokat... hát van azoknak elég bajuk amúgy is.
    mj

    VálaszTörlés
  23. Időről-időre felmerül itt egyeseknél David Wilcock neve, akitől idézgetnek, akire hivatkoznak.

    Ez az ember egy egyszerű szószátyár csaló, nem tud semmit, csak hülyeségeket beszélni és mint a fenti poszt, ugyanúgy összeollóz mindenhonnan ezt-azt, amit összeköt az ökörségeivel, pénzt és mások "áhítatát" begyűjtendő.

    Ha már valaki mindenáron másokra akar hagyatkozni, akkor inkább javasolnám Eckhart Tolle-t a maiak közül, de a legjobb, ha mindenki inkább "belül" keresi a megoldást és nem "Gipsz Jakabok" szavait lesi.
    Aki pedig "belül" nem talál semmit, az ne pótolja azt mások "semmijével", mert azzal nem jut előbbre. Itt csak gondolkodni érdemes, nem mások "tananyagát" biflázni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, és amikor már belül keresi az igazat, akkor véletlenül se a saját Gipsz Jakabjára hallgasson! :)

      Amúgy mi a véleményed a fenti kis játékról? Pont a Wilcock féle üzeneteknek állítottam trükkös tükröt.

      Törlés
    2. Wilcock pontos szerepét nem ismerem (nem is ismerhetem), csak egy pár apróság Róla:
      -David Wilcock (born 8 March 1973)
      -Wilcock has made some controversial claims, most notably that he may be the reincarnation of Edgar Cayce
      *****
      http://en.wikipedia.org/wiki/Edgar_Cayce
      *****

      Törlés
    3. Mazsola:

      Sok értelmét nem látom az ilyesminek, bár tény, hogy egyeseket felébreszthetett, hogy mennyi ostobaság kering a neten.
      Viszont egy blog esetén arra is gondolni kell, hogy nem csak "rutinos versenyzők" járnak errefelé és ahelyett, hogy elgondolkoznának dolgokon végre ők is, csak abban lesznek megerősítve, hogy itt is csak hülyeségek és ostobaságok keringenek, ahogy a "mainstream" meg a "környezetem" mondja.
      Tehát elég kontraproduktív lehet az ilyesmi és ha valaki megemlíti a blogodat máshol, akkor könnyen azt mondják, hogy "az 10000-edik blog, ahol azt a sok szokásos hülyeséget összehordják?".

      Szerintem "módszereket" lenne érdemes felvázolni, egyfajta "iránytűt", hogy merre és hogyan érdemes haladni, ha valakit érdekel az ilyesmi.

      Például aki nem meditál, az szó szerint nem tud semmit. Ezt nyugodtan ki lehet jelenteni, mert ha csak mások leírása alapján "hisz" vagy "kiokoskodik" valamit az agyával, az általában elég messze van a valóságtól. Másrészt pedig akkor mindenki maga tudja értelmezni a maga valóságát, ami persze ettől még lehet téves (ha van egyáltalán abszolút értelmezés), de az legalább a sajátja, amit fejlesztgethet és nem mások téves értelmezését teszi magáévá, mint például aki bigott vallásos. Mert az valójában nem tud semmit, de akár ölne is érte... :))

      Törlés
    4. Azt hiszem, van egy csomó a Tolle tanításaiban, ami igaz és hasznos. De van még egy csomó a szentírásokban, és minden spirituális tanításban a bolygón.
      A probléma az a szál, amely végigfut a tanításokon, mert ez a szál félrevezeti az embereket, mint kiderült, elvéve a lehetőségét hogy önállósulhassanak.

      Tolle transzformációs tapasztalata után elvesztette minden vágyát, hogy önmaga legyen. Szó szerint ült a kispadon két évig.
      Szóval, nem tudom támogatni Tolle-t csak azért, mert "talált valamit, ami dolgozott neki."

      Nem lehet állni és mosolyogni,azon,hogy az emberek lemondanak személyiségük azon részéről, ami egyedivé teszi őket, ami független és emberi, valamint hogy eldobják a kulcsot a lelki szabadság ajtajából.

      Most ez a fajta lelki "öngyilkosság történik" az egész bolygón.

      Dőlj hátra és nézz, várd az ET mentést, hívj be ehhez a lehető legtöbb embert.
      Amikor elengeded a kormánykereket, akkor mindig van aki jó erősen megmarkolja, ezt látjuk most is.

      A NWO nem kerülhető meg egyszerűen a könyörület és a szeretet elveivel. A 4. dimenzió és balekjai, a globális elit, nem tudja ellenőrizni ezt a világot anélkül, hogy a szankciókat ne hozna. Minden alkalommal, amikor egy ember lemond saját egójáról, nő a hatalom és az ellenőrzés.

      Ezt a hatalmat és ellenőrzést segítik a csatornázók hadai, az ezo szinte minden ága, és még sorolhatnám ezer évig.


      Törlés
  24. Nem tudom, nálam ez nem ütötte meg a vicc kategóriát.
    Az értelmét még keresem, eddig nemigen találtam meg... minősítés, minősítés hátán stb. De aki örömét leli benne, hajrá:)!

    Más:
    Ö.T.-ről tud valaki valamit? (pár napja eszembe jut...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lijo!

      Végigolvastad a hsz-okat?
      Megtaláltad az apróbetűs részt?

      Törlés
    2. HegyenVölgyön:)

      A bejegyzést nem olvastam el végig, megakadt a szívemben.
      A hozzászólásokat és az apró betűs részt igen.

      Olyasvalaminek az elutasítása, fricskázása, ami nem bizonyított, saját korlátod támogatása.
      Az elmének van szüksége bizonyításra.

      Mindenki azt a világot tapasztalja meg, amit épít. Ez a világ mindent támogat, mindennek helye van. Hogy felülemelkedsz-e innen, az a te döntésed.
      A minősítés, elutasítás vektora (is) önmagadra mutat vissza. (Ha Téged bántalak, magamat bántom meg).

      Törlés
  25. "Ahogy érzékeljük, jelenleg a technikai fejlődésetek fej-fej mellett halad a spirituális fejlődéssel."

    Ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak, legfeljebb csak egy anta-RE-si követ tudatszintjén.
    Most, hogy kezd megbukni az ő kis "generált" valósága, lázasan próbálkozik egy újabb valóság generálásával.

    Pfff ... késésben van egy "kicsit".

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem, hogy ilyen gyorsan teljesülnek a kívánságaim:)!

      Törlés
  26. Valaki segítsen magyarázni...

    VálaszTörlés
  27. Dratzo! (Visszatértünk!)

    Aki másnak vermet ás...
    Ezért a zufók egy kicsit másként mesélve...:)
    http://global-mystery.blogspot.hu/2012/02/az-izsaky-projekt.html?

    showComment=1353515228689#c8707353400811354545
    http://hu.scribd.com/doc/64830298/Izsaky-Laszlo-anyag

    Selamat Gajun! Selamat Ja! (Legyetek Egyek! Legyetek Örömben!) :P

    SZN

    VálaszTörlés
  28. Földi üzenet .

    http://www.youtube.com/watch?v=zwYgc2xvmVU

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképesztően pörög a néni. Honnan jön ez belőle? Költői...

      Törlés
    2. Köszönöm ezt a mindent bele levest!:D
      Zseniális! :)))

      SZN

      Törlés
  29. Az elózó üzenet következő része ,

    http://www.youtube.com/watch?v=4ETiEdca_x4

    De egy egyszerübb Magyar üzenet , aki befosik saját gatyájába az nyílvánvalóan nem úralja saját testét , ezért ha lehet ezt jó elkerülni:) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt érzem rajta, hogy megkapta ezt az iszonyatos mennyiségű és minőségű tudásanyagot, de ez az a terület, amikor a szavaink már cserben hagyják az embert. Ezért keresi a szavakat, ömlene belőle a mondanivaló, rengeteg dolgot át akar adni, de ezen a szinten nincs már igazán jó szókincs. És nem csak hogy megkapta valamikor a tudást, de MOST is kapja, éppen élő csatornázást látunk a képernyőn, csukva a szeme, koncentrál, figyel és adja tovább, átengedi magán az infókat folyamatosan, ilyet még nem láttam... elképesztő...

      Törlés
  30. Első kérdés: Ha lement a rádióban, akkor miért csatornázták?....
    P.

    VálaszTörlés