2012. június 8., péntek

A tudomány felfedezi a Teremtőt 2. rész: a Teremtő "ujjlenyomata"

Nem hinném, hogy sok kommentár szükséges az alábbiak megértéséhez, talán csak annyi, hogy:

Az örvény törvény, minden élő igyekszik követni!








































Lehet, hogy becsavarodtam, de én már mindenhol spirálokat látok! :) Mindenesetre korunk szellemi elöljárói elgondolkodhatnának azon, milyen energiák mozgatják a Világegyetemet, és hogy hogy minden létezőben a legkisebbtől a legnagyobbig ott van az aranymetszés arány és spirál, a Teremtő tervező "ujjlenyomata". Nem lenne szerencsésebb ha a szén elégetése helyett a világot mozgató mechanikát értenénk meg, és ezen ismeret mentén keresnénk új energetikai utakat? Spirálok mindenütt. 

Azért nem kell különösebben aggódni, igen sokan dolgoznak már a fentről érkező, a világ pontosabb megértését adó információk alapján új utakon. Elég ha csak a keresőbe beütjük azt a kulcsszót, hogy free-energy, vagy mágnes motor. A Fénykapu garázsműhelyében is igen komoly elméleti és gyakorlati munka folyik annak érdekében, hogy többletenergiát előállító készüléket találjanak fel. Dolgoznak többek között egy, a galaxisok mechanikája alapján működő, aranymetszés arányú spirál erőfolyamra épülő mágnesmotor megépítésén, Navarre barátunk tervei alapján. Ez egy mechanikusan működő szerkezet lenne, amelyik spirálvonalra épített mágneses erők és a mozgásból eredő lendület (tömeg-tehetetlenség) összehangolt munkájának következtében képes lehet külső energia állandó táplálása nélkül forgó mozgásra. Egy ilyen gép egycsapásra megváltoztathatná az emberiség hozzáállását a Világegyetemhez, borulna a tanított fizika, mindenki használhatná a Természet állandó mozgásra épülő, működtető erejét, és nem utolsó sorban a nagy energetikai konszerneknek felkopna az álluk. Én fentieket mind előnynek tulajdonítanám be! Meg kell értenünk, hogy nem véletlenül ismétlődik a spirál minta a kozmológiában, a bolygószintű erőviszonyok (tornádók, örvények), és minden létezési szinten. Idézek a Fénykapu fórumáról néhány értékes gondolatot, ahol általában szakmai viták folynak, de néha felcsapnak a gondolatok magasabb szintre is: 

"Mi a Rend?... Szerintem egy REND van és az a TERMÉSZET rendje. Ez meghatározza az egyetlen helyes utat, ami járható. A természet a törvényeit nem írta le nekünk... mi próbáljuk leírni egymásnak a magunk keszekusza módján. Törtekkel és sánta fizikai törvényeinkkel. A természetben nincsenek törtek, egészek vannak. Tört mag nem kel ki, az egész mag szaporodik, ha hagyod! Ha mindent elveszel, újra kell ültetni, ha csak annyit veszel ki amire szükséged van akkor elülteti magát. Ez egy természetes örvény / Természeti Törvény. Ez ma már nem működik mert mindent elveszünk ha kell ha nem, minden be van árazva...aztán a fele megy a kukába..."

"Egy törvény van ami hibátlan:a TERMÉSZET TÖRVÉNYE. Azt sem mondhatom, hogy ez vagy az az ember a hibás, mert fogalma sincs mit csinál! Nem tudja hogy ő a Természet része, azt gondolja hogy a csak ő van, meg 44 tv csatorna... és jaj már megint nem vitték el a szemetet. Normális világban nincs kukáskocsi, biológiaórán a gyerekeknek nem taníthatnának olyat, hogy ez vagy az a madár/rovar, stb káros és irtani kell. A TERMÉSZET az ISTEN, így sokkal egyszerűbb megérteni mindent. A TERMÉSZET egyensúlyra törekszik, a lehető legegyszerűbben. Isten az embert a maga mintájára teremtette...azt beszélik. Innentől nem értem: az ember miért bonyolít? És miért törekszik különbségre? A női ciklusok nagyon pontosan egyeznek a hold keringési ciklusaival. A föld most még lány. A következő nap-hold-föld együttállás...az első lehetőség. Örvény: Anyagból van, bármilyen anyagból lehet. Nem jön létre, ha nem ütközik "akadályba"az hajtja, beszorítja önmagába. A mértéket ő maga beállítja...mi lerajzolhatjuk. Az örökmozgót a terhelés hajtja. Minden fordítva van mint ahogy gondoltuk. Figyelem a bolygókat, keresem az összefüggéseket, de mivel az áttétel az emberöltö és a bolygóélet (bolygóöltő-) között óriási, ezért olyan emberek megfigyelésére kell hagyatkozni akik apáról fiúra át tudták adni a tudást. Nem kifordítva meghamisítva. Az indiánok között lehetne ilyet találni, de biztos van sok hasonló "TERMÉSZETI" népcsoport /ha még nem taposták el/. Maya időszámítás? Igaz lehet, ők nem a bankrendszert tanították a gyermekeiknek,hanem a naprendszert,(remélem) Az örvényt most tanulom...és úgy látom hogy abban minden benne van..."

Ebben a kis dokumentumfilmben is látható, hogy vannak komoly próbálkozások. Bár a német nem az erősségem, úgyhogy a megértéshez kérnék némi segítséget (Ö.T.?)



Az ember általában akkor járt el helyesen, amikor megpróbálta a természetet utánozni. Létezik ugyebár DNS-spirál alakú szélgenerátor, van olyan toronyház, amelyet a termeszvárakhoz hasonló aknarendszerekkel szellőztetnek (az Országház is hasonló elven van hűtve), vannak akik felfedezték, hogy a zebra fekete-fehér csíkjai a bőrfelület hűtését szolgálják. A melegben a csíkok „hűtik" az állat testét: mivel a fekete csíkok jobban vonzzák a meleget, a hidegebb levegő a fehér részekre összpontosul. Ez a folyamat lehűti az állat testét, ugyanakkor optikailag vibráló hatást kelt az állat körül. A levegő vibrálása elhomályosítja a ragadozók szemét, ezért azok képtelenek észre venni a zebrákat. Ezt az elvet néhány építész már átvette. Rájöttek, hogy a zöld felületek mennyire hatékonyan képesek hűteni a levegőt, szabályozzák a vízháztartást, stb.. Szóval sok okosságot tanultunk már a Természettől, és nem feltétlenül mindig az a jó amit amikor a "fejlett" technológiánkra hagyatkozva bekapcsoljuk a klímánkat...


És talán az sem véletlen, hogy ezen ősi jelképünk is ilyen:

Akik esetleg eddig még nem érzékelték a Teremtő szeretetét most figyeljenek! :)



Egy Katalin így fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos érzéseit:

"Emlékszem, amikor még gyerekként elcsodálkoztam azon, hogy a miniatűr DNS ugyanúgy spirál alakot formáz, mint a mérhetetlen méretű galaxisok. Ha a legkisebb és a legnagyobb egyforma, akkor ez valami alapmintázat kell, hogy legyen! Elnéztem a lefolyón spirális örvényben eltűnő vizet, és elképzeltem, hogy a másik oldalon ugyanez a forma megy ki megfordítva. Két forgó, szűkülő-táguló szembefordított tölcsér, középen egy közös ponttal, ahol valami teljesen más kezdődik, mikor az egyik átmegy a másikba. Az az érzésem, hogy most ezt a tölcséreffektust éljük. Ahogy telik az idő, egyre közelebb sodródunk a középponthoz, ezáltal egyre gyorsul minden, egyre labilisabbá, kiszámíthatatlanabbá válik. Aztán majd egyszer, ha keresztüljutunk a kaotikus középponton, lassan újra minden rendezett formát ölt, a hullámok kisimulnak, és megnyugodva végre körülnézhetünk az új világunkban.
Bármerre járok, tapasztalom, hogy az emberek érzékenyebbé, figyelőbbé, bizonytalanabbakká válnak. Amit régebben kinevettek, vagy magabiztosan csak legyintettek egyet, most aggódó tekintettel kezdik hallgatni, nézni. Egyre többen keresnek válaszokat a bennük felvetődő kérdéseikre. A változások tetten érhetők a mindennapjainkban. Félni értelmetlen, de főként káros! Erre a hullámvasútra magunk váltottunk jegyet, kiszállni nem lehet, akkor legalább próbáljuk meg élvezni a menetet!"


Ajánló: 

Nature by Numbers


És aki esetleg még nem látta:

Thrive - What On Earth Will It Take ( Kiteljesedés) 

Ebben a filmben kifejezetten ajánlom a tóruszos részre odafigyelni...


És a végére egy extra okoskodás - avagy a levéltetvek szerepe a világban
Az előző bejegyzésben nagyon elkanyarodtunk az állatvilág értelmezése felé. 
És ha már ennyire elkanyarodtunk az állatok irányába, megkérdezném a T. társaságot, hogy hol illeszkednek be a rendszerbe pl. a levéltetvek?

A minap elnézegettem a gyümölcsfáimat, és az alábbiakra jutottam. Az ember első reakciója amikor levéltetvet lát, hogy elkezd kotorászni a zsebében a slussz-kulcsért, mert azonnal el akar rohanni permetszerért. Tehát csípőből ellenségként tekinti ezeket az apróságokat az ember. Érdemes lenne azonban végiggondolni, hogy ezek a - mi felfogásunk szerint - élősködő kis létezők ("kár"tevők) hol és hogyan illeszthetőek a Természet rendszerébe, rendjébe, körforgásába. Azt látjuk, hogy léteznek, tehát valahol nekik is kell legyen szerepük.
Megfigyelhető, hogy a levéltetvek általában az ágak végén, a zsenge új hajtásokat "támadják" meg, a friss leveleken telepszenek meg. Ennek biztos van valamilyen "szakmai" indoka, ennek most nem néztem utána, azonban én arra a következtetésre jutottam, hogy azért támadják az új hajtásokat, hogy a fa ne oda pazarolja az energiáit, hanem a gyümölcsökre! Ezt az elméletet alátámasztja az is, hogy a tetvek általában akkor jelennek meg amikor a gyümölcs is, és általában csak azokon a fákon, ahol gyümölcs is van - viszont nem a termést dézsmálják, hanem az új ágakat. Azokon a fákon ahol idén nem lett gyümölcs egy darab levéltetvet nem láttam, pedig azok is mind finom ízletes levelek ám... Mit gondoltok, lehet ebben valami?

A másik megfigyelés, hogy a méhek, a darazsak, a katicabogarak, stb., előszeretettel lakmároznak az ágak végén összegyűlt tetű kolóniákból.

Fenti két dolog tehát választ adhat rá, hogy miért léteznek a levéltetvek:

1. Sajátos zabálásukkal, amivel az ágak végei ideiglenesen elhalnak, arra késztetik a fát, hogy az az évi növekedésben a termés idején a tápanyagot a gyümölcsbe tolja.

2. Más hasznos állatoknak szolgálnak táplálékul.

Látod-látod ember, a Természet nem az ellenséged, ha hagyod dolgozni! Az Élővilág Egy melynek része vagy te is, és szeletelheted te a végtelenségig, akkor is Egy marad.

Előző rész:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/tudomany-felfedezi-teremtot-1resz.html

53 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes cikk, köszi!
    Egyet viszont nem értek: a darázs az miért haszonállat?
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért Panka, mert valamilyen szerepe neki is van. Ha más nem, akkor vadászataival hozzájárul az egyensúly megőrzéséhez. A Védák szerint a darazsak valamiféle különleges démoni lények, ám én úgy vélem, ha ez igaz is, attól még helyük és szerepük van ebben a Teremtési ciklusban. Nyílván én sem szeretem amikor a ház tele van darázsfészkekkel, le is verem amelyiket elérem, de ezen lépést úgy is lehet értelmezni, hogy én is csak hozzájárultam az egyensúly megtartásához... :) Kis lépéssel, szerény eszközökkel, kis írtást végezve, tehát nem írtottam ki őket gyökerestül.

      Törlés
    2. "Kis lépéssel, szerény eszközökkel, kis írtást végezve, tehát nem írtottam ki őket gyökerestül"

      Igen, valahol ez lenne a normális emberi viselkedés, nem az amit ma csinálunk. :(
      Panka.

      Törlés
  2. Szia Mazsola!

    Schaubergerről írni viszonylag fölösleges, mert magyarul is elég sok anyag van róla a neten. Egy pár szóban a lényeg, hogy Viktor Schauberger erdésznek tanult és ennél fogva rengeteg megfigyelést végzett a természetben - talán azért is, mert ráért és sokat volt egyedül - ami végül odáig vezetett, hogy felfedezte vagy inkább felismerte az implózió jelenségét.

    Ez az explóziónak a tökéletes ellentéte és nem romboló hatású.
    Rájött arra is, hogy a Természetben, illetve Teremtésben ez a fajta energia használatos.

    A filmben ami érdekes, azt Walter Schauberger (ha jól emlékszem, akkor Viktor fia) felesége mondja ki, miszerint nem az az ember feladata, hogy feltétel nélkül mindet elfogadjon, hanem hogy önállóan gondolkozzon. ( Erről ugye le vagyunk szoktatva. )

    Namost akkor nézzük ezt a spirál kérdést!

    Az első, ami nekem beugrik róla, az a 6-os szám.
    Ha ennek egy kicsit utánanyomozunk, akkor ugye a Bibliában meg is találjuk ennek a sokszorosított változatát, nevezetesen a 666 - os számot, amit ugye egyházi elöljáróink beazonosítottak a Sátánnal.

    Ezzel pedig egy qrvanagy féket tettek a szellemi fejlődésünk útjába, ugyanis a 666-os szám, amennyire tudom, a kibaszott (és ezt vehetjük nyugodtan szószerint) "egyiptomi"-tól származó kabbalában szerepel.

    Namost akkor értelmezzük egy kicsit magyarul ezt a hatost a felvetett témával (implózió) párhuzamban.

    A hat jelentése szóként ugye mindenkinek ismeretes, de a gyengébbek kedvéért egy példa: Ha betegek vagyunk, akkor beveszünk valamilyen gyógyszert és az elkezd HAT-ni, aminek az eredménye képpen meggyógyulunk.

    Na akkor mi is a baj ezzel a hatossal ???

    Látszólag semmi, a lényeget azonban nem ábrázolta senki.
    Ugyanis nem mindegy, hogy a 6-os spirájának milyen irányt adunk.
    Ahogyan az iskolában megtanultuk leírni ezt a számot, ott ugye kívülről haladunk befelé és ez más értelmezésben megfelel az összefogásnak, illetve az implóziónak és hatalmas energiákat nyalábol össze.

    A probléma csak ott van, hogy talán az ember az egyetlen élőlény, amelyik 6-os esetében belülről halad kifelé. Nem hisszük ???
    Nahát akkor csak nézzük meg a TV-t vagy a mozit, ahol állandóan azzal tömik az agyunkat a "jó kis hálivúdi" filmek, hogy minden fel- és szétrobban, minden kaputtra megy, és egy szétbaszott és élhetetlen bolygót vizionálnak jövőképként az ember agyába, mintha legalábbis ez lenne a TERMÉSZETES.

    NEM, NEM GYEREKEK, EZ NEM TERMÉSZETES, HANEM TERMÉSZET ELLENES.

    Rajtunk kívül egyetlen élőlény sem csinál ekkora baromságot.
    De mondhatok másik példát is. Egyedül az emberre jellemző, és ez sajnos már nagyon is előrehaladott állapotban van, hogy szétkúrja az államait, a közösségeit, a családját, a bolygóját, stb.

    Khm ... nem lehetséges, hogy rossz irányban HATUNK ?????

    Illetve ezt a hatást főképpen egy irányba gyakoroljuk, amibe aztán mi is rendszeresen belepusztulunk ???

    Nem vicc ám ez gyerekek, már megelőző emberi generációk is jártak így.

    Namost akkor lépjünk egy kicsit tovább, hátha van az olvasóink között magasabb IQ-val rendelkező személy is.

    A 6-os az ÁBC-ben elég félreérthetetlenül a "G" betűt formázza, nem? Hm, ... mit is kezdjünk ezzel ??? Ha elnevezzük ezt a "G"-t változónak, mivel mozgást jelöl, akkor talán tegyünk melléje egy állandót is, amire ugye nagyon megfelel egy "O" betű, tekintve hogy az mindig KEREK.

    Namost ha ezt a két betűt egymás mellé tesszük, akkor azt kapjuk, hogy: GO !!!!

    Na nézz má oda, ez má majdnem megfelel az angol GOD szónak, ami ugye Istent jelent. Hm ... ez nagyon érdekes, de vajon hogyan kerül oda harmadikként a "D" betű és ugyan mit jelenthet ????

    Nos, kedves ittolvasgatók, a "D" azok mi szerencsétlen féleszűek vagyunk, akiknek ez az üzenet szól. ... :)))

    Aztán ha sikerült felfognunk, akkor még talán egésszé is válhatunk, aminek megvan az a csábító előnye, hogy nem pusztulunk bele a saját hülyeségünkbe.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a "D"-t nem betűként értelmezed Chaser, hanem formaként, akkor felet jelent.

      És ez a fél-ség vagy félelem az egyik mozgatórugója annak, hogy rossz irányba haladunk.

      Ugyanez a "D" benne van a DEO szóban is, az IDO (idő) -ben úgyszintén, sőt, még a ZS-IDO-ban is.

      Ö.T.

      Törlés
  3. Aztán hogy az egészen csiszolt kabbalisták is megtalálják a számításukat ezen a blogon, foglalkozzunk egy kicsit a számokkal is.

    A legérdekesebb ebből a szempontból a 61-es, mivel ez egy abszolút szám és a legmagasabbat jelöli.

    Namost akkor fordítsuk le ezt betűkre magyarul az érthetőség kedvéért. Hatvanegy. Nem tűnt föl semmi ???

    Na akkor fussunk neki mégegyszer!!!

    HAT - VAN - EGY.

    Ha megnézitek a kezeteket kedves kabbalisták, akkor nálatok csak öt van és nagy bánatotokra ez a maximum. Némi számolgatással könnyen rájöhettek - ha a kezetekre néztek, amin csak 5 ujj van - hogy a játékban szerepel mégegy faktor, amivel az ember nem rendelkezik.

    Ez a hatodik faktor pedig állandó, ami azt jelenti, hogy Ti teljesen fölöslegesen túráztattátok magatokat egész idő alatt a nullapont eltolásával, mert csak azt értétek el, hogy az emberiség átkerült a negatív fázisba, a nullapont viszont maradt a helyén.

    Namost mivel Ti tovább szeretnétek menni ezen az úton - amit kimondottan nem tanácsolok, hacsak nem áll szándékotokban önkéntesen rábaszni - már csak Isten áll utatokban, akinek szorgalmasan hadat is üzentetek. Ez egyébként várható volt, mivel a szellemi elmozgásotokból ez automatikusan következik.

    Na akkor most harcoljatok keves kabbalisták a titeket még ennek ellenére is éltető Isten ellen !!!!
    Jó szórakozást !!!!

    Ja, ha netán mégis meggondoltátok magatokat, akkor laposkúszásban, teljes alázattal még vissza lehet jönni, SZOLGÁLNI. ... :)))
    Ugyanis a "nagyfőnök" is szolgál, nála már csak ez a módi.

    Ö.T.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A táltosainknak HAT ujjuk volt... Tudtak is jótékonyan HATni a világra. Értették a világban működő HATásmechanizmusokat. Sajnos elkapták őket a HETET-HÉT-HAT-Áron. :)

      Törlés
    2. Köszi Mazsola!

      Tudtam, hogy ennek a hatujjúságnak volt már valamilyen meghatározó szerepe, de sehogy sem ugrott be, hogy hol, mikor és milyen vonatkozásban.

      Ez is csak azt bizonyítja, hogy a közösség többre megy, mint az egyén egyedül.

      Ö.T.

      Törlés
    3. Ezek szerint az öt öl, az ötöl-hatol miatt?
      A tök is öl, a tököl miatt?
      A hat pedig nem csak hat-ni tud, vagy hat-olni, hanem ártani is, ha valaki átlépi a hat-árt?
      Vagy a hathoz azért tartozik a hat-ár, mert a gyilkos öt és a "heted-hét" között van ami számtanilag egy-et ér(t)?
      Vagy esetleg a szumír hatos számrendszer-ből jönne a hat-ár?

      Nem ezt hívják magyarul bele-magyar-ázás-nak?

      u.i.: A cikk nagyon jó! :-)

      Szép Napot!

      Törlés
    4. Ez a levezetésed kb. olyan SZN, mint amikor a városi bemegy a sötét istállóba és körbetapogatva hangosan megállapítja, hogy:

      Ez egy farok, ez meg egy fül, nincs itt semmi összefüggés, közben meg egy élő tehenet tapogat. ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    5. Hat hindosztáni férfiú buzgón tapogatott
      Egy elefántot, mert olyat még sose láthatott,
      Lévén, hogy szegény, mind a hat vak hindosztáni volt.

      Az egyik tapogatja csak robosztus oldalát,
      És máris mondja, vágja rá a bölcs szentenciát:
      „Akár a fal, éppoly lapos az elefánt! Nahát!”

      Agyart érint a második, símát és hengerest,
      és egy kissé bökőset is, hűvöset és hegyest.
      „Lándzsaszerű az elefánt”, állítja egyenest.

      A harmadiknak a keze, ahogy nyúlkál haránt,
      Egy tekergő tömlőhöz ér; merészen beleránt.
      „Értem!”, kiáltja fennen ő, „Kígyó az elefánt!”

      A negyedik egy térd körül motoz. Keze mohó.
      „Csodálatos formája van”, lelkendezik, „Hohó!
      Fatörzsszerű az elefánt, ez már nyilvánvaló!”

      Az ötödik véletlenül fület fog, melyhez ő
      vakon is jól ért. Válasza az itt következő:
      „Az elefánt vékony, s lebeg, akár a legyező.”

      A hatodik egy ideig a semmibe kapkodott,
      Aztán egy csápoló farkat a markába ragadott.
      „Kötélforma az elefánt”, imígy nyilatkozott.

      A hindosztáni, mind a hat bőszen vitatkozott;
      Amit tapasztalt, ahhoz mind vadul ragaszkodott.
      S lám, mindnek volt igaza is, s mind is csalatkozott.

      /John G. Saxe/

      Törlés
    6. :-D

      Eszembe jutott még pár dolog, ezért folytatom a bele-magyar-ázást. :-)

      Az öt öl, akkor ezért lenne, Baphomet, a kommunisták és az amerikai hadsereg csillaga öt ágú?
      A hat pedig, ha hat almám van egyúttal hat-almat is jelent. Ezért lenne találó a serif, és az utólag szerkesztett zsizsik csillag?
      Vagyis nincs más dolgunk, mint beszerezni hat almát, aminek a hatalmával, akár mi is csinálhatnánk újra valami hatalmasat?

      Szép Napot!

      Törlés
    7. Ne álljunk meg félúton SZN! Nekem a kedvenc számom a hét. Hét nap, hét törzs, hét éves életciklusok, az élet virágának hét pontja van, és lehetne még sorolni.

      És különben is, a hét nagyobb mint a hat. :)) Úgyhogy nem hat-alom kell itt, hanem a hét-elem felismerése.

      Törlés
    8. Jól van SZN, akkor én is folytatom a "belemagyarázást".

      Az angol "GO" -ig már eljutottunk az egyik irányból, most ugyanez egy másik irányból nézve:

      A Föld nevű lakóhelyünk két fő jellemzője a "G", mint gravitáció, és az "O", mint (viszonylag) kerek.
      A "D" a változatosság kedvéért jelentsen most félisteneket,
      akik a földiek és az égiek kereszteződéséből születtek.
      (Megvan a maga irodalma.)

      De nézhetjük görögül is ezt a kérdést, úgy mint GEO, ami kb. a "G és O"-nak felel meg.

      De mondhatom azt is, hogy G, mint mozgás, és O, mint állandóság. ( egyenlő férfi és női )

      De a kabbalista 61-et is fordíthatom úgy, hogy 60 + 1, ahol a 60 szintén megfelel a GO-nak.

      Na, hogy tetszett ???
      Még mindig véletlen összefüggéseket látsz???

      Ö.T.

      Törlés
    9. Kedves Ö.T.!

      A véletlenekben ma már nem hiszek...
      A témánál maradva, ha valamit vélek, akkor azt hiszem, ha valamit nem vélek, akkor azt nem hiszem, vagyis véletlen=hitetlen. :-)
      Fogalmazzunk úgy, hogy a jel-képek/szó-képek súlyát nem érzem...

      A heteshez:
      Szent István intelmei Imre herceghez, VII. a tanács súlyáról:
      "A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat."
      (ezzel "véletlenül" pont tegnap futottam össze...:-)))

      Szép Napot!

      Törlés
    10. Jól van SZN, akkor most az érthetőség kedvéért vizsgáljuk meg egy kicsit alaposabban a "VÉLETLEN" fogalmát!

      Minden, amit mi VÉLETLEN-nek nevezünk, azt nem mi emberek véltük, azaz nem mi gondoltuk ki.

      Namost ha mérlegre tesszük, hogy itt a földi létben mekkora az emberek által vélt (kigondolt) dolgok aránya a nem emberek által kigondolthoz, akkor ugye nem nehéz rájönni, hogy ezek alapján az egész általunk ismert világ túlnyomó százalékban egy "NAGY VÉLETLEN."

      Az érdekes az egészben mindössze csak az, hogy ez a NAGY VÉLETLEN kiválóan működik, ha mi nem pofázunk bele. ... :)))

      De ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor azt kell mondjam, hogy amit nem mi véltünk, azt valaki más vélte és feltehetőleg értelmesebb nálunk, ha ilyen prímán működik, nemde ????

      De ugyanezt a kérdést megközelíthetjük egy másik nézőpontból is. Ha összeszámoljuk, hogy az ember nevű lény hány milliárd sejtből áll össze ( amennyire tudom, még erre nem akadt vállalkozó ) és ez a hatalmas sejtkupac a mi ellenőrzésünk nélkül harmonikusan működik, méghozzá olyannyira, hogy közben ráérünk sörözni, csajozni, moziba menni, autót vezetni, stb., akkor egyértelműen csodáról beszélhetünk, nem ????

      Milyen jó, hogy VANnak véletlenek is, ugye ??? ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    11. Most akkor vagy elakadtunk, vagy nem értünk EGY-et...
      "Minden, amit mi VÉLETLEN-nek nevezünk, azt nem mi emberek véltük, azaz nem mi gondoltuk ki."
      Nekem ez egy téves definíció, ezért a levezetés is csak téves lehet.
      Ezek szerint a világegyetem akár ősrobbanás, akár teremtés által jött volna létre, akkor véletlen műve lenne, mert nem mi gondoltuk (véltük) ki...Ez nagyon EGO szagú, ezért logikailag is hibás!
      A definíciód alapján lelkünk érzései is véletlenek, mert azok sem gondolatok (vélekedések)..
      Szerintem sokkal szerencsésebb volt a vélekedés-hit párhuzam...
      Ráadásul a gondolatokból, és az érzésekből fakadó rezgésekről nem vélem, hogy egy-ek lennének a befogadó hittel, vagy másképpen a vélekedéssel. (Persze minden EGY, de nem ezen a szinten)
      Az én világképemben nincs véletlen.
      A számok nyelvén kifejezve mindEGY, hogy te miben hiszel, de azt is írhatnám, hogy nekem nyolc, hiszen "csak" hitről/vélekedésről van szó...:-)

      Szép Napot!

      Törlés
    12. Nem értem, hogy nálad a véletlen hogyan passzol össze az egóval. A véletlen ugyanis személytelen, az ego viszont egyértelműen személyhez kötődik.

      Ö.T.

      Törlés
    13. "Minden, amit mi VÉLETLEN-nek nevezünk, azt nem mi emberek véltük, azaz nem mi gondoltuk ki."
      Nekem ez egy téves definíció ... "

      Az indoklás valahogy elmaradt.
      Meg aztán mit jelentene mást a VÉLETLEN, mint ami ???
      A végén a fosztóképző eléggé beszédes, persze csak annak, aki tud magyarul.

      Párhuzamos példák:
      Vél-etlen, Esz-etlen, Művel-etlen, Figyel-metlen, Olvas-atlan, Nevel-etlen, stb.

      Ha ezt sikerült megemésztened, akkor továbbvezető információként álljon itt egy kis segítség:

      Mikor a világba jöttél - azaz megszülettél - az sem a saját akaratodból történt, vagyis számodra az is véletlen, illetve mikor távozni fogsz, az sem a saját akaratod lesz, így számodra az is véletlen.

      Ö.T.

      Törlés
    14. "Mikor a világba jöttél - azaz megszülettél - az sem a saját akaratodból történt."

      Nos, ezzel nem teljesen értek egyet. Szűken vett emberi szemszögből nézve tényleg, egy újszülött úgy néz ki mint aki véletlenül, tehetetlenül csöppent bele a világba.

      Szerintem azonban egy szinttel feljebb nézve a lélek tudatosan választ magának egy testben eltöltött utat (kitölt egy tesztet :), sőt akár még meg is tervezheti, hogy milyen tapasztalatokat kíván megszerezni, ennek érdekében milyen körülmények és hatások közé akar születni. Innen jön az az esemény, amikor letérsz az ösvényről akkor bizony kapod a pofonokat. Tényleg csak sajnálni tudom azokat, akik erre egész életükben nem jönnek rá.

      Ha viszont még fentebbről nézzük a dolgot, akkor a lélek a saját létezésbe hívásáról valóban nem tehet, mert azt a Teremtő tette meg. De ez sem véletlen, mert Ő így akarta.

      Fentiekből talán kiderül, hogy mennyire hiszek a véletlenekben! :))

      Törlés
    15. Na, Mazsola lelőtte a poént. ... :)))

      Éppen arra akartam rávezetni SZN kollégát, hogy a VÉLETLEN nem lehet értelmesebb, mint az ember, ha pedig értelmesebb - márpedig minden erről tanúskodik - akkor a VÉLETLEN már nem véletlen, hanem egy magasabb szintű értelem terméke.

      Magyarul: Amit mi véletlennek nevezünk, az egyáltalán nem az. (csak éppen nem mi véltük)

      Ö.T.

      Törlés
    16. Hoppá bocsánat!!! Nem tudtam hogy tart még az értekezlet! :))

      Törlés
    17. Aztán van még itt egy nem elhanyagolandó érdekesség.
      Ha a 61-et 601 -nek írjuk le (kabbalista szokás szerint) és betűként értelmezzük, akkor az jön ki, hogy: GOI, vagy másképpen: GÓJ.

      Szerintetek nem lehetséges, hogy Isten maga is GÓJ ???

      Csak azért kérdezem, mert amennyire tudom, Isten még nem adta le sem a szövetmintáját, sem a vérképét a Jeruzsálemi rabbiknak, hogy azok kétséget kizáróan megállapíthassák az ő genetikai hovatartozását. Márpedig amíg ez nem történt meg, addig bizony maga Isten is gójnak számít.

      Hm ... nem kellene szólni Neki, hogy végre igazolja a kilétét ???

      Ö.T.

      Törlés
    18. Hehe! :D

      Ebből az ötletből még akár egy jó kis humorfilmet is lehetne készíteni!

      Törlés
  4. Jól esnek-e szavak, bár illuminati barátunk szerint egymásnak bólogatunk! :)

    Finálé. "te ezt miből érzed?"
    Miből? Minden porcikámból. Gyerekkorom óta ott van az a legbelső érzés, hogy komoly céllal vagyok itt, nem azért, hogy megegyek X mennyiségű kaját és megigyak Y mennyiségű piát. Nem emlékszem semmilyen előző életemre, a "gyakorlati" életben elég bénga is vagyok, nem igazán illek ide, már-már azt mondani, nincsen Földi identitásom, de egy valamit biztosan tudok: nekem itt kellett lennem, itt és most.

    Több elképzelésem van, az egyik fő irány a hirtelen váltás, ami szétválasztja a tudatosság szerint elkülönülőket, és ami után felébredve ott leszünk ahová el kellett jutnunk. A másik verzió a lassú átmenet, mely megvár mindenkit - ez nagyobb melóval jár, főleg azoknak akik már mennének innen. Nem azért mert itt annyira rossz, inkább csak hív az igazi otthon. Honvágy ez a javából... Persze a feladat elvégzése nélkül nem mehet haza senki. :)

    VálaszTörlés
  5. Nem hiszem, hogy lassú átmenet lesz Mazsola.
    Ha csatára hívták, akkor meg fog jelenni. ... :)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  6. Az un. rendszerváltásról, ideje 1989. 9,9,8+1->999.Hmmm.

    VálaszTörlés
  7. Spirál @:

    http://www.youtube.com/watch?v=Z5Ms7use_Tw&feature=related

    GA

    VálaszTörlés
  8. "nem hat-alom kell itt, hanem a hét-elem felismerése."

    És mi lenne az a hét elem?
    Panka.

    VálaszTörlés
  9. Panka, szerintem ezek:

    szeretet
    fény
    hang
    víz
    tűz
    föld
    levegő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mi van a félelemmel? Az hol illeszkedik a spirál teóriába? :-D
      Panka.

      Törlés
    2. Kedves Mazsola!

      A fél-elem engem is érdekelne, na nem a spirál miatt, hanem az elemek miatt...
      Józsi bácsi blogjában van egy írás az okkult szimbólumokról, ott a beillesztett pentagramma tetején a lélek helyezkedik el, mint "ötödik elem"...
      http://www.ivi.hu/blog-beszedes-szimbolumok-ostoba-elmeletek

      Szép Napot!

      Törlés
    3. Szerintem a fél-elem az az érem másik oldala. A spirál tud építeni és pusztítani (elnyelni is). A fél-elem szintén örvény, elnyel. Meg a gyötr-elem is. A lélek nem elem, hanem a valóság, az elemekből az illúziót építjük ! :)

      Törlés
  10. "És mi van a félelemmel? Az hol illeszkedik a spirál teóriába?"

    A félelem abból adódik Panka, hogy az emberiség a spirál mentén kifelé halad. Ez pedig egyenlő a megosztottsággal, a széthullással és egyebek mellett a félelemmel is. A félelem abból is adódik, hogy senki sem tudja, hogy hová és merre haladunk.

    Szerintem a Világkormány gondolata is - emberi részről legalábbis - ebből a felismerésből fakad, amit a magam részéről egy utolsó nagy kísérletnek fogok fel, hogy megállítsák ezt a széthullási folyamatot.

    Ami viszont roppant elgondolkodtató (kellene hogy legyen), hogy ha megfordítjuk az NWO betűcsoportot, akkor az jön ki, hogy OWN.

    Na ezt már talán érdemes lenne lefordítani magyarra, nemde ???

    Vajon ki építget magának birodalmat az emberek félelmeiből ???

    Hogy a félelem mennyire elhatalmasodott az embereken - és a kibaszott médiák minden nap még rátesznek néhány lapáttal - arra itt egy link.

    http://www.fosar-bludorf.com/matrix3000artikel/generalkontrolle.pdf

    Hm ... nekem speciell kifejezetten Derinkuyu jut eszembe róla.
    Ezek szerint mégsincs új a Nap alatt ???

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  11. http://www.fosar-bludorf.com/matrix3000-artikel/generalkontrolle.pdf

    Talán ez működik.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Mazsola!

    Felsoroltad az elemeket, amik nekem egy kicsit sántítottak, mert a fény és a szeretet nálam nehezen külön választható.

    Ez a felsorolás nekem inkább kedvemre való:

    1. A kozmikus elemek közül a FÖLD a legnehezebb. Ez ülepedett a legmélyebbre. Durva, tömény, nehéz és merev. Ki van zárva a világosságból és az életből, tehát az önálló működésből.

    2. Ezután a VÍZ eleme következik. Ez a földnél finomabb, tisztább, magasabb rangú.

    3. Majd a LEVEGŐ eleme következik. Ez a víznél is finomabb és még több fény és élet van benne.

    4. Ezt aztán a TŰZ eleme követi, amely a legnagyobb életlehetőségekkel bír.

    5. A tűz után az ÉGITEST eleme jön, mely a négy alantas elem legtisztábbját tartalmazza, nagyon finom az anyaga és nagyon közel áll a szellemben részesülő élethez és a tökéleteshez.

    6. Az égitest eleme után felfelé a LÉLEK anyaga következik. A lélek tiszta, világosan ragyog és az égitesteket harmonikusan mozgatja. A lélek minden elemnél és testnél finomabb. A lélek testetlen. Ami a lélek alatt áll, az nem részesülhet az életben, csak a lélek által. A lélek rendelkezik a gondolkodás, az akarás és a megítélés képességével. Ami a lélekkel nincs kapcsolatban, az nélkülözi a gondolkodást, az akarást, mozgás és a megítélés lehetőségét. E tulajdonságok nélkül viszont nincsen élet.

    7. A SZELLEM a lélek fölött áll és magába zárja a lelket. Ez minden észlelhetőség legfinomabbja, és mindeneknél magasztosabb. A szellem Istentől kap világosságot, életet és szépséget. A szellem a legmagasságosabb közvetítő. A legközelebb áll Istenhez, mint a kamarás a királyhoz.

    A dolgok így vannak összerakva.

    forrás:
    https://www.facebook.com/Terhullamok

    VálaszTörlés
  13. " ... mert a fény és a szeretet nálam nehezen külön választható."

    Sötétben talán nem tudsz szeretni?

    " ... a FÖLD ... Ki van zárva a világosságból és az életből, tehát az önálló működésből."

    Talán úgy képzeled, hogy a Föld csakis azért működik, mert Te létezel? Nem ártott meg Neked ez a sok "facebook" ??? ... :))))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ö.T.!

      A szeretet maga is fény...

      Ezek a gondolatok Hermész Triszmegisztosz-tól valók, aki Atlantiszból tette át a székhelyét Egyiptomba, annak elsüllyedése előtt. Hermészt Thot Istenként tisztelték, talán nem véletlenül....:DDD

      Ha bekötöd a gondolataidat nehéz lesz tovább fejlődni...

      Szép Napot!

      Törlés
  14. Na nézzük csak sorjában!

    "FÖLD ... Ki van zárva a világosságból és az életből, ..."

    Névtelen, Te tudsz-e olyan élőlényről, akinek a fizikai teste nem a Föld építőelemeiből épül fel, legyen akár növény, állat, vagy ember? Minden fizikai élet a földből indul, ez az alap, a talapzat, ebből áll a "bioruhánk" anyaga. Miért lenne már ez élettelen? Miért lenne kizárva a világosságból, amikor pont hogy a Nap Atya behatoló fénye termékenyíti meg a Földanyát?

    "5. az ÉGITEST eleme ... nagyon finom az anyaga"

    A Föld nem égitest véletlenül?

    "A dolgok így vannak összerakva." - legalábbis szerinted. Vagy a facebook szerint. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mazsola!

      A testünk sárból lett, vagyis vízből és földből. Nem véletlenül vagyunk ennyire mélyen bele ragadva az anyagba. Az anyag élettelen, másképpen betömörödött rezgés, vagy másképp állóhullám. Az anyagnak a lélek ad életet.

      A Nap is égitest, a Jupiter is az, nem csak a Föld, de ezt a részt én se nagyon értem, ezért ezen a ponton az előző bejegyzésemre hivatkoznék. Hermész valószínűleg tudta, hogy miért írta...Nekem a szellem és lélek elemként való megközelítése tetszett meg. :-)

      u.i.: Elnézést, hogy tegnap a 4. (s)öröm elfogyasztása után a valódi szerzőt nem jelöltem meg, de feltételeztem, hogy ha reagál valaki, akkor legalább a hivatkozást megnézi, ahol már ez le van írva...

      Törlés
    2. Szerintem nincs olyan, hogy élettelen. Az Egy Élő Világegyetemben hiszek.

      Törlés
    3. Mit nevezel életnek?

      Szép Napot!

      Törlés
    4. Egyelőre azt amit látok: a lélek fejlődését a rendelkezésére bocsátott anyagi illúzióban. Jelenlegi szintünkön a kettő nem elválasztható egységet alkot.

      Törlés
    5. Lélek létezik testen kívül is.
      Nem értek EGY-et.

      Szép Napot!

      Törlés
    6. Az anyag is létezik és mozog lélek nélkül is, kukkants rá egy mikroszkóp alá tett vasdarabra - tehát bizonyos szempontból azt is élőnek kell tekinteni, csak nem úgy mint a lelket. De itt most egyébként nem az anyag miatt estünk neked, hanem a Föld miatt. A magyar nyelv figyelemre méltóan ugyanazt a nevet adta a termő(!)földnek, mint a Föld bolygónak. Nem véletlenül. Szerintem a Föld is egy élőlény (Gaia), tehát ezért viselem nehezen, amikor a földet élettelennek nevezi valaki.

      Törlés
    7. ? A Föld csak később került elő...
      Föld Anyánknak lelke van, gyakran megköszönöm neki a gondoskodást. :-) Csúnyán félre értettél...
      Magamat is élőnek tekintem, és a kis ujjamat is, de ha azt levágom abban már nem lesz lélek, vagyis számomra élettelenné válik. Ezért nem keverném össze Föld Anyát az anyaggal, vagyis az álló hullámmal.

      Szép Napot!

      Törlés
    8. Később?? Így kezdted:

      1. A kozmikus elemek közül a FÖLD a legnehezebb.

      De most már értem mit akartál. Tudod én magyar aggyal nem választom ketté a bolygót és a termőföldet, mert a kettő összefügg.

      A levágott kisujjad számodra ugyan élettelenné válik, de más létezők számára attól még fincsi falatok! :))

      Egyébként igaz, hogy ha egy marék földet kiviszel az űrbe egy hajón, ott önmagában nem igazán lesz termőképes (legfeljebb mesterséges szerekkel agyontuningolva). Tehát amint elszakad a lélektől onnantól élettelennek tekinthető, de az az anyagkupac bármikor ismét élővé tehető, ha mondjuk lenyeled :). És szerintem itt érhető "tetten" az élő világegyetem, ahol is az "anyag" Isten műve (gondolata?), tehát Ő minden anyagban ott van (mozgatórugóként), Te viszont csak a Te testedet tudod mozgatni. Érted már miért nincs olyan, hogy élettelen?

      Grandpierre Attila szerint három alapelv - anyagelv, életelv, és értelem elve - határozza meg a világegyetem működését (test, lélek, szellem), mely hármasság mindenhol jelen van.

      Törlés
    9. De ezt majd kifejtjük részletesebben a fizikai részben.

      Törlés
    10. Igaz :-)
      A saját gondolataim között volt később...

      A kisujjam testének növekedéséhez a Föld Anya szolgáltat minden anyagot, szimbiózisban élünk vele, de csak egy bizonyos szinttől fölfelé tudom mindezt EGY-ként értelmezni.
      A kis ujjam levágva, lélektelenül/élettelenül még nem lesz a Föld Anya része, csak idővel... Ezért innen nézve, az időt kiszorítva, már EGYséget képzünk vele anyag szinten.
      Valószínűleg ez a lélek és szellem szinten is így lehet, de ezt 3D-ben nekem még nehéz értelmezni.

      A forrás (Isten) szintjéről nézve nincs élettelen, ha azt mondjuk, hogy a gondolat=élet. Innentől ezzel nekem nincs is vitám, ezért kérdeztem rá, hogy neked ez a fogalom mit jelent. A mi 3d-s világunkban viszont nekem még most is a lélek adja az életet az anyagnak. :-)

      (Sajnos dolgoznom kell, majd máskor folytatom...)

      Szép Napot!

      Törlés
  15. SZN, "Ezek a gondolatok Hermész Triszmegisztosz-tól valók"

    Mostanában elég sok mindenre ráfogják, hogy ezek a gondolatok Hermész Triszmegisztosz-tól valók, és csak ezért nem kell feltétlenül el is fogadni azt. Ráadásul sokan nem veszik figyelembe, hogy a Hermész által tanítottak megjelennek szinte minden ókori kultúrkörben, csak más-más néven. Tehát feltételezhető, hogy ez a minőségű tanító nem egy személy volt, hanem több, akár többször is visszatérően, tehát lehetnek különbségek a tanítások között. Ezért is kell figyelni, amikor Rá hivatkoznak. (Ö.T-nek magas labda! :)

    Hármas Hárommágus mester alapelvei közül én többnyire az alábbiakat tudom elfogadni:

    1. Analógia elve: amint fent úgy lent.
    2. Minden mozog, pantha rei.
    3. Polaritás elve - minden duális.
    4. Teremtő: a Legfelsőbb Lény
    5. Az üresség forma, a forma üresség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mazsola!

      Nem az a lényeg szerintem, hogy Hermész tanításai mennyire eredetiek, vagyis Hermésztől valók-e, hanem, hogy az írásban látsz-e fantáziát, bele tudod-e illeszteni a saját rendszeredbe. (hiszen az egész világunk hazugságokra épül)
      Nekem a lélek és szellem ilyen irányú megközelítése nagyon tetszett, ezért emeltem be ide.

      Szép Napot!

      Törlés